Hirdetés

RoomAlive kiterjeszetett valóságot varázsol a szobákba

A Microsoft másfél éve mutatta be az IllumiRoom koncepciót, amelyről manapság nem lehetett hallani, pedig az Xbox nagy dobásának készült. Mára kiderült, hogy a tervek még mindig léteznek, és a fejlesztés folyamatosan zajlik. Ez olyannyira igaz, hogy az IllumiRoom projekt új névvel és új képességekkel folytatja az életútját.

A RoomAlive alapjaiban az IllumiRoom kiterjesztése, csak a Microsoft már a teljes szobát használatba venné egy igen intenzív, kiterjesztett valóságra vonatkozó élmény megteremtése érdekében. A működés alapja nem változik, de a teljes élményhez több projektorra és Kinect szenzorra lesz szükség.

Technikailag nyilván egy is elég ahhoz, hogy az egyik falra ki legyen vetítve a tartalom. A kalibrálás automatikus, hiszen a projektor által lefuttatott képi tartalmat a hozzá kapcsolt Kinect szenzor látja, így a rendszer fel tudja mérni, hogy a szobában mely felületek vízszintesek, illetve függőlegesek, illetve lehetőség van a padló detektálására. Öt-hat darab Kinect szenzort és projektort párosítva lényegében a teljes szoba lefedhető, így tökéletesen térbeli lehet az élmény.

A fenti videóban látható, hogy mire lehet használni egy ilyen rendszert. Természetesen a RoomAlive még mindig egy koncepció, ráadásul több Kinect szenzort és projektort használva igen költséges is, nem beszélve arról, hogy ezeket az egységeket el is kell helyezni a plafonon, tehát a végeredmény tekintetében elég sok vezeték fog a szoba felső részében lógni.

A RoomAlive érdekes képessége még a speciális térbeli hatás. Ez a megfelelő projektorok segítségével teljesen automatikusan működik. Az alapot az adja, hogy a Kinect szenzorok képesek érzékelni a felhasználó fejmozgását, így aránylag jól belőhető, hogy az adott nézőpontból milyen képi tartalom szükséges a térhatás eléréshez. Itt szándékosan kerüljük a sztereó 3D-s jelző használatát, mivel a RoomAlive által kínált megoldás nem összeegyeztethető vele.

A RoomAlive tényleges megjelenése egyelőre kérdéses. A koncepció működik, de még hosszú út áll előtte, hogy kereskedelmi termék legyen belőle.

Előzmények

Hirdetés