Hirdetés

Dupla annyi PlayStation 4 fogyott, mint Xbox One

A november második felében piacra került Sony PlayStation 4 és Microsoft Xbox One az első napon egyaránt egymillió eladással büszkélkedett, ami már önmagában is minden várakozást felülmúlt, de a verseny csak idén kezdődött meg.

A jelenleg is zajló Gamescom rendezvény során mindkét cég szolgált friss eladási adatokkal. A közölt számok alapján a PlayStation 4 vezet 10 millió eladással, míg az Xbox One 5 milliós eredményt ért el.

Sokkolónak tűnik a Sony előnye, hiszen láthatóan dupla annyi PlayStation 4 fogyott, és az előző generáció statisztikái alapján mindig az a vállalat nyerte az aktuális konzolcsatát, amely elsőként elérte a tízmilliós eladást. Ez persze nem biztosíték a győzelemre, de érezhető, hogy a Sony most nagyon elkapta a fonalat.

Ugyanakkor a Microsoft sem lehet szomorú, hiszen kilenc hónapon belül ötmillió konzolt eladni derekas eredmény, illetve az is tény, hogy ennyit még az optimista elemzők sem vártak. A Microsoft természetesen továbbra is a fordításban reménykedik, és a stratégia fontos eleme, hogy visszahoznák azokat az exkluzív címeket, amelyek nem házon belül készülnek. Ez az előző generáció során már nem volt annyira bevett szokás, de úgy néz ki, hogy működhet a koncepció, főleg akkor, ha a redmondi óriáscég komoly címekre köt permanens, vagy 1-2 évre szóló időszakos exkluzivitást.

A Microsoft és a Sony egyébként nagyon bizakodó a további értékesítéssel kapcsolatban, hiszen mindkét cég csak a gyalogokat küldte előre a játszmában, így a komolyabb lépések még csak most jönnek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés