Hirdetés

Újra a JEDEC tagja a Rambus

A Rambus és a JEDEC kapcsolata évtizedekre nyúlik vissza, ami még ma is rengeteg szabadalmi per alapja. Az erkölcsi és a jogi dolgokról a világ máig vitázik, így nagyon röviden érdemes elmondani, hogy a Rambus régen a JEDEC tagja volt, és számos fontos szabadalmat lényegében titokban védették le, majd mire a világ kiszolgáltatottá vált ezekkel kapcsolatban, akkor a vállalat kilépett a szervezetből, és így licencdíjat követelt magának a már elterjedt és az érkező termékekből.

Sok szabadalmi per máig nem ért véget, de részben új fejlemény az ügyben, hogy a Rambus újra a JEDEC tagja lett. Az érdekes társulás oka, hogy nagy igény mutatkozik a szerverpiacon olyan új generációs memóriaarchitektúrákra, amelyek az aktuális opcióknál gyorsabbak, kevesebbet fogyasztanak, illetve olcsóbbak is. Ennek alapjait fejleszti a Rambus most már a JEDEC tagjaként, de ennél több adat még nem áll rendelkezésre.

Természetesen a Rambus nem felejtette el, miképp kell jó memóriaarchitektúrát fejleszteni, hiszen a sok bírósági ügy és megnyert per mellett a pénz egy részét visszafordították a fejlesztésekbe, így birtokában vannak olyan technológiáknak és szaktudásnak, amely lényeges lehet az új generációs szervermemóriák kifejlesztésénél. Ha úgy vesszük, a Rambus az ötletek szempontjából még mindig az élmezőnybe tartozik, hiszen évről-évre előállnak olyan prototípus koncepciókkal, amelyeket még a vezető memóriagyártók is megirigyelnek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés