Hirdetés

Nyitott modder házat virított a Raidmax

Az amerikai gyártó bemutatta legújabb, nyitott miditornyát, az X08-at. Ez nem az első ilyen stílusú kalyiba az utóbbi időben: vajon egy trend megszületésének vagyunk szemtanúi?

A Raidmax nyitott, moddereknek szánt házzal lepte meg a piacot, amelynél a koncepció gyakorlatilag annyi, hogy a fém alkotóelemek edzett (jelen esetben enyhén sötétített) üveg oldallapokhoz vannak csavarozva, ami bőséges helyet hagy a levegőáramlásnak. Olyannyira bőségeset, hogy kvázi nyitott felépítést kapunk eredményként. Csak a porcicák győzzék erővel.


[+]

A Raidmax X08-as 610 mm hosszú, 255 mm széles, valamint 525 mm magas, és sztenderd ATX alaplapot tud fogadni a hét bővítőkártyahely társaságában. Processzorhűtőben 15 cm magasságig, a VGA tekintetében pedig egészen 40 cm hosszúságig tudunk nyújtózkodni.


[+]

A merevlemezek számára nincsenek dedikált fiókok, a meghajtókat az alaplapi tálca mentén futó "gerincen" tudjuk rögzíteni. Ventilátorból három 120 mm-es példányt tudunk telepíteni a kuckóba, de a számukra fenntartott helyet fordíthatjuk egy 360 x 120 mm-es radiátor beépítésére is. Az előlapon két USB 3.0 konnektor és két jack aljzat kapott helyett.

Raidmax X08
Fizikai méretek 610 x 255 x 525 mm (H/SZ/M)
Bővítő slotok száma 7
I/O portok 2xUSB 3.0, egy fejhallgató kimenet, egy mikrofon bemenet (előlapon)
CPU-hűtő magassága 150 mm
VGA hosszúsága 400 mm
Hűtési lehetőségek 3x120 mm ventilátor vagy 360 x 120 mm-es radiátor

Az extravagáns kulipintyó már elérhető a magyar piacon, és körülbelül 52 000 forint leszurkolását követően költözhet is az asztalunkra. Csak a macskatulajok vigyázzanak, mert egy ügyesebb és játékos kedvű cirmos simán be tudja magát préselni a belső térbe – aztán lesz ne mulass.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés