Hirdetés

Látványos kirakatházzal jelentkezett a darkFlash

A Blade-X minden oldalról nyitott kialakítást és masszív vázat kapott.

Azt biztosan nem mondhatjuk a darkFlash legújabb, maximum ATX méretű alaplapokat fogadó gépházára, a Blade-X-re, hogy ne lenne benne anyag, hiszen az acélból és alumíniumból készült, 622 x 384 x 346 mm-es kiterjedésű konstrukció úgy nyom 10,4 kilogrammot a mérlegen, hogy gyakorlatilag csak egy vázat kapunk, mindenféle burkolóelem nélkül.


[+]

Az X alakú kialakítás fektetett és állított elhelyezést is lehetővé tesz, amelynek egyik síkja alaplaptálcaként funkcionál, a másikat pedig bátran ragadhatjuk meg, ha épp mozgatni kellene a házat. Az akár két tápegység fogadására is képes, hét PCI Express bővítőkártyahellyel ellátott eszközre két 3,5, illetve öt 2,5 hüvelykes adattárolót tudunk rögzíteni, míg grafikus kártyából maximum 450 mm hosszú, processzorhűtőből pedig 170 mm magas modelleket szerelhetünk majd be.


[+]

A ház gyári ventilátorokkal nem rendelkezik, sőt, utólag sem tudunk ilyen egységeket telepíteni, a mérnökök ugyanis inkább a vízhűtést kedvelők fejével gondolkodtak és mindössze egy, 420 mm hosszú radiátorhelyet, készítettek elő nekünk, amit egy folyadéktartállyal egészíthetünk ki.

[+]

Az RGB világítással, két-két USB 2.0 és 3.0, továbbá egy jack csatlakozóval ellátott gépház 169 euróért lesz megvásárolható, egyelőre ismeretlen időpontban.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés