Hirdetés

Publikálta 2014-es mobil útitervét az AMD

Tegnap késő este hozta nyilvánosságra legújabb mobil útitervét az AMD, mely a termékek kilétét illetően nem túl sok érdekességgel kecsegtetett. A Kaveri kódnevű lapkát már hónapok óta ismerjük, de a Beema és Mullins nevű fejlesztésekről sem most hallhattunk először. A Kaveri asztali premierje január 14-re tehető, míg a mobil verziók csak később, valamikor az első félév során fognak megérkezni. Órajelükről egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni, míg TDP értékük 15 és 35 watt közé lesz tehető.


[+]

A Beema és Mullins SoC-ok személyeiben érkeznek a Kabini és a Temash leváltói is. Itt lényegi változás, hogy az x86-os Jaguar magokat a Puma kódnevű mikroarchitektúra váltja, mely elnevezéssel néhány éve már prezentált egy komplett mobil platformot a vállalat. A Puma valószínűleg csak kisebb módosításokat mutat fel a Jaguar-ral szemben, melyek elsősorban az IPC-re lehetnek jótékony hatással. A magok száma nem változik, így továbbra is 2 illetve 4 magos modellek várhatóak. Ugyanez a fogyasztásról már nem mondható el, ugyanis a Beema-ból már 10 wattos modelleket is tervez a cég. A Mullins esetében a fogyasztást már az Intel által bevezetett és propagált SDP-ben állapítja meg az AMD, mely minden bizonnyal marketing okokra vezethető vissza, hisz azonos mértékegység mellett sokak számára könnyebben összevethetőek lesznek a termékek. Az elsősorban tabletekbe szánt verzióra ~2 wattos értéket adott meg a vállalat, miközben a már piacon lévő Temash kódnevű elődje 3-4 wattos SDP-vel rendelkezne.


[+]

A Kaveri által bevezetésre kerülő HSA támogatás jövőre ezekben a szegmensekben még nem kap szerepet, ellenben debütál az AMD Security Processor, mely az ARM TrustZone licencelt technológiáját takarja egy apró Cortex-A5 mag személyében.


[+]

A Microsoft InstantGo támogatása sem marad ki, mely a Connected Standby utódjának tekinthető. Ezzel az adott mobil masina hetekig is üzemképes marad. Itt nyilván nem aktív használatról van szó, mivel a technológia sokkal inkább az operációs rendszerek alvó módjához kötődik, így a PC teljesen használaton kívül van, de a rendszer folyamatosan beszerzi a frissítéseket, letölti az e-maileket, illetve a különféle csevegő programokon keresztül küldött üzeneteket is fogadja. Ez leváltja a Temash SoC APU Smart Sleep funkcióját, így a felhasználó nagyjából egy-két másodperccel gyorsabban veheti használatba a felébresztett terméket.


(forrás: Anandtech) [+]

Az Anandtech részére néhány mérési eredményt is eljuttatott az AMD, melyek némi kiindulási alapot nyújthatnak a jövőre érkező Beema és Mullins teljesítményét illetően. A számok alapján a nagyjából 44%-kkal alacsonyabb fogyasztással rendelkező Mullins 35%-kal kapott több pontot PCMark 8 alatt, míg 3DMark 11-ben 22%-kal teljesített jobban A6-os elődjénél. A 25 wattos Kabini kódnevű A6-5200-hoz mérten a 15 wattos Beema 24%-kal magasabb eredményt ért el PCMark-ban, a 3DMark alatti eredmény pedig 20%-kal volt jobb. Mivel a gyártástechnológia nem változott, így minden bizonnyal egyes mikroarchitektúrális módosításoknak, illetve magasabb üzemi frekvenciáknak köszönhető a tesztprogramokban mért 20-35%-os előrelépés.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés