Hirdetés

A Predator lesz az EK első kompakt vízhűtője

Az EK a nemrégiben lezajlott Quakecon rendezvényen mutatta meg először készülőben lévő kompakt, előre összeszerelt és feltöltött, azaz "all in one" kategóriába szánt vízhűtését, ami a Predator nevet viseli, és az első ilyen típusú termék a vállalat kínálatában. Alapvetően kétféle verzióban, 240 és 360 milliméteres raditárokkal lesz elérhető, de előbbiből lesz olyan, amin lesz gyorscsatlakozó, hogy a grafikus kártyákat is fel lehessen fűzni a körre, illetve olyan is, ami teljesen zárt lesz, így csak a processzorra lesz felhelyezhető. A nagyobbik kiadás kizárólag gyorscsatlakozós kivitelben érkzik.


[+]

A rézből készült raditárokra mértettől függően két vagy három darab 120 milliméteres EK Vadar ventilátor kerül, illetve szintén raditárok végén lakik a Laing DDC szivattyú is, aminek ereje állítólag a mellékelt, processzora felhelyezhető réz blokk felül két további blokk kiszolgálására is elegendő. Sajnos az előzetes adatokból ennél több egyelőre nem derült ki, így az árra, megjelenési dátumra és pontos technikai specifikációra még várni kell.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés