Hirdetés

Ilyen lesz az AMD Radeon R9 Fury X VGA-ra szánt EK vízhűtő blokk

Az AMD tegnap mutatta be hivatalosan a Radeon R9 Fury X VGA-ját, így a szlovén hűtőspecialista, az EK időt sem hagyott rá, hogy felocsudjunk, máris bemutatta, miként fog kinézni a kártyához készített vízhűtő blokkja. A gyártó igyekezete nem véletlen, hiszen a friss Radeon alapból vízhűtőt használ a Fiji cGPU hőháztartásának rendben tartásáért, így szinte azonnal, vagy legalábbis minimális késedelemmel tudnak megoldást kínálni azok számára, akik a referenciánál hatékonyabb hűtést keresnek.


[+]

Az EK-FC R9 Fury X felszerelésének további előnye, hogy a VGA csak egyetlen helyet foglal el a gépházban, noha ebben nagy szerepe van a hátlapi kivezetések kialakításának is, hiszen enélkül nehéz lett volna kivitelezni. Maga a hűtőblokk kinézetre sem utolsó, a réz blokk tetejére rakott akrilburkolat az egész kártyát befedi, függetlenül attól, hogy meddig tart maga a blokk, továbbá jól láthatóvá a víz számára kialakított csatornákat és a GPU felett kialakított mikrocsatornás hőátadó részt is.


[+]

A tervek szerint az EK jövő héten teszi elérhetővé a blokkot, előreláthatólag többféle verzióban, ami azt jelenti, hogy a most látott réz mellett elérhető lesz nikkelezett kiadásban, akril mellett acetál fedéllel is. Az árakról egyelőre nincs hír.

Azóta történt

Hirdetés