Hirdetés

Tűzveszélyes lenne a PlayStation Vita?

A japán kormány bejelentette, hogy megbízták a NITE intézetet, hogy vizsgálják ki a PlayStation Vita nevű kézikonzollal kapcsolatos panaszokat, melyek túlmelegedésről számolnak be. Az eddigi adatok szerint 31 esetről van szó, és 23 Japánban történt. A beszámolók meggyulladt vagy elszíneződött töltőkábelről árulkodnak, mely a töltő, illetve az akkumulátor esetleges problémájára vezethető vissza.

A Sony a tesztelések során nem találkozott ilyen gondokkal, így a vállalat szerint a bejelentett esetékben valamilyen specifikus probléma merülhetett fel, például nedves lehetett a töltő csatlakozója. Ennek megfelelően a vállalat határozottan cáfolja, hogy bármi gond lenne a termékkel. A gyártó az esetek hatására kiadott egy közleményt, melyben nyomatékosan megkérik a PlayStation Vita felhasználóit, hogy kiemelten figyeljenek a töltő épségére, így az ne kerüljön nedves környezetbe, illetve semmiképp se kerüljön idegen anyag a töltésre szolgáló interfészbe.

A NITE intézet természetesen lefolytatja a vizsgálatot, arról azonban nincs hír, hogy mikor lesz eredmény.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények

Hirdetés