Hirdetés

Piros lámpát kaphat a Western Digital terjeszkedése

A Western Digital még márciusban jelentkezett be a merevlemezpiac felére, és bejelentették, hogy felvásárolják a Hitachi merevlemezgyártással foglalkozó üzletágát. Maga az akvizíció hosszú folyamat, így a felvásárlás még nem ment teljesen végbe, hiszen a két cég egyezsége mellett hatósági engedélyek szükségesek. Az Európai Unió nem is nézi jó szemmel a felvásárlást, és piaci versenyt szabályzó testület panaszt nyújtott be ellene. Ez még nem jelenti azt, hogy a felvásárlás nem mehet végbe, hiszen a panaszt először ki kell vizsgálni, de a Western Digital egyelőre piros lámpát kapott, így most várakozó pozícióba került az üzlet.

Az Európai Bizottság jelenleg is vizsgálja a Western Digital terjeszkedését. Természetesen a Seagate esetében is problémákba ütközhet a Samsung, HDD-kkel foglalkozó üzletágának felvásárlása, bár a Seagate szerint a saját akvizíciójuk ellen a piaci versenyt szabályzó testület még nem élt panasszal, és nem is számítanak rá, hogy ez megtörténik. Persze biztosat egyelőre nehéz mondani.

Joaquin Almunia szerint az felvásárlásokkal gyengülne a piaci verseny
Joaquin Almunia szerint az felvásárlásokkal gyengülne a piaci verseny

Joaquin Almunia, azaz az Európai Bizottság antitröszt eljárásokkal foglalkozó vezetője szerint, ha a fenti akvizíciók végbemennek, akkor az gyengítené a piaci versenyt. Ezt annyira nem nehéz észrevenni, hiszen a Hitachi és a Samsung eltűnésével a Western Digital nagyjából 50, míg a Seagate hozzávetőleg 40 százalékos részesedésre tenne szert, míg a harmadik szereplőnek számító Toshibának a piac 10%-a jutna, igaz a japán vállalat főleg a mobil termékekre koncentrál, ahol aránylag nagy a befolyásuk.

Az Európai Bizottság szerint nem csak a fogyasztókat érintené rosszul a fentebb tárgyalt akvizíciók létrejötte. A TDK számára is kedvezőtlen lenne a hatás, mivel a vállalat a merevlemezekhez használt fejegységek egyetlen független beszállítója, és feltételezhető, hogy a Hitachi és a Samsung eltűnésével a TDK felé irányuló megrendelések száma lecsökkenne.

Szintén fontos megjegyezni, hogy az FTC, azaz az Egyesült Államok fogyasztóvédelmi és versenyhatóságaként működő Szövetségi Kereskedelmi Bizottság sem bólintott még rá a Western Digital és a Seagate terveire, így a piros lámpa a tengeren túlról is megérkezhet, ha az ottani testület is ártalmasnak ítéli az üzletek létrejöttét a piacra nézve.

Természetesen még nincs végleges döntés, csupán az Európai Bizottság hivatalos vizsgálata folyik a Western Digital ellen, és könnyen lehet, hogy a jövőben a Seagate akciója is parkolópályára kerül egy másik panasz benyújtása folyamán.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés