Hirdetés

Megakadt a GPU-piac visszaesése

A Jon Peddie Research nyilvánosságra hozta a 2013-as esztendő második negyedévére vonatkozó GPU-piaci elemzését. A vártnál jobban teljesített a szegmens, de a korábbi hónapokban olyan visszaesés történt a PC-s piacon, hogy az eredményeknek még így sem lehet felhőtlenül örülni. Ettől függetlenül nem olyan rossz a helyzet, hiszen az előző negyedévhez képest növekedtek az eladások, még ha csak 4,6%-kal is, ráadásul mindezt a PC-s eladások 2,5%-os csökkenése mellett. Összesen 116,8 millió GPU került leszállításra, ami éves szinten 6,8%-os visszaesést jelent, de a mélypontként felfogható az előző két negyedéven túllendült a piac.

A három nagy versenyző közül az Intel és az AMD tudott növekedni, míg az NVIDIA és a VIA vesztett a korábbi részesedésből. Éves szinten az általános PC-s visszaesés hatására minden érintett gyengébben teljesített.

Az Intelt és az AMD-t a trendek hajtották előre. Mindkét cég kevesebb integrált GPU-t szállított le az asztali piacra, de több került a notebookokba. A mobil termékek esetében az Intel és az AMD rendre 12,13 és 47,1 százalékpontos növekedést mutatott fel, míg az asztali megoldások piacán rendre 1,4 és 9,6 százalékpontos az előző negyedévhez képest mért visszaesés. Ezzel az Intel és az AMD szekvenciálisan 6,2 és 10,9 százalékpontos összesített növekedést könyvelhetett el.

Az NVIDIA esetében az IGP-k már nem jutnak szerephez, így a vállalat a PC-s piac növekvő szegmenseiből nem profitált. A zöldek az asztali piacon 8,9%-os, míg a mobil termékek esetében 7,1%-os visszaesést könyveltek el szekvenciálisan. Mindkét eredmény a VGA-piac általános szűküléséből ered. Ettől a trendtől egyébként az AMD is ugyanúgy szenved, csak a vörösek eredményeit az IGP-kre mutatkozó igények ellensúlyozzák. A VGA-piac egyébként szekvenciális és szezonális szinten rendre 5,5 és 5,2 százalékos visszaesést mutatott.

Érdekesség, hogy amíg az Intelnél az eladott processzorok 99%-a tartalmaz IGP-t, addig az AMD esetében ez az arány csak 67%. Ez azonban annak is köszönhető, hogy az utóbbi cég az OEM-piacra számos olyan APU-t szállít, amiben az IGP le van tiltva, és ez nem számít eladásnak a GPU-piac szempontjából.

A Jon Peddie Research jelentésének pontos adatait az alábbi táblázat részletezi:

A GPU-piac alakulása 2013 második negyedévében
Típus Részesedés
2013 Q2 (aktuális)
Részesedés
2013 Q1 (előző negyedév)
Részesedés szekvenciális változása
Eladások szekvenciális változása Részesedés
2012 Q2 (szezonális)
AMD 21,9% 20,6% 10,9% 10,9% 22,7%
Intel 62,0% 61,1% 6,2% 6,2% 62,0%
NVIDIA 16,1% 18,3% -8,0% -8,0% 14,8%
Összesen 100% 100% - 4,6%
100%

Az S3 és a Matrox kimaradt ebből a negyedévből, mivel egyik cég sem adott el hardvert a vizsgált időszak alatt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés