Hirdetés

Néhány napon belül Magyarországon a Panasonic UHD tévéje

A Panasonic az IFA-n mutatta be első, kereskedelmi forgalomban is elérhető Ultra High Definition felbontást kínáló, LED háttérvilágítású LCD televízióját. Ezzel ugyan eléggé lemaradtak a vetélytársak jó részétől, hiszen van olyan cég, aki már egy évvel megelőzte őket. Viszont az is igaz, hogy a japán konszern küld boltokba elsőként olyan UHD televíziót, a TX-L65WT600E típusjelzésű készülék személyében, amely már támogatja a HDMI 2.0 szabvány használatát, azaz képes a lejátszóról származó másodpercenkénti hatvan képkockás sebességű audiovizuális anyagok fogadására és megjelenítésére.

Panasonic TX-L65WT600E
Panasonic TX-L65WT600E [+]

Ez pedig egyelőre kuriózumnak számít, bár igaz, hogy a nagy gyártók közül többen is jelezték, hogy hamarosan az ő 4K televízióikba is bekerül ez a technológia. Ráadásul a készülék napokon belül néhány hazai boltban is megvásárolható lesz, igaz az 1 800 000 forintos várható fogyasztói ár azt sejteti, hogy egy darabig még nem lesz tömegtermék belőle. A televízió támogatja az alacsonyabb felbontású anyagok felskálázását, sőt állítólag olyan interpolációs technológia is került bele, amelynek használatával az 3840x2160 képpont felbontású videók mozgása is folyamatosabbnak tűnik. Emellett elméletben biztosítja az internetről letöltött, UHD felbontású filmek lejátszását is, csak az a bibi, hogy egyelőre még hiányoznak azok az online videotékák, amelyekből az UHD anyagokat meg lehetne venni, vagy ki lehetne kölcsönözni. Természetesen az okostévé rendszer sem hiányzik belőle, azaz különféle egyéb webes alkalmazások, így például videomegosztó szoftverek, játékok, oktatóanyagok futtatását is biztosítja, és a neten is lehet szörfölgetni a segítségével. Módot ad a háromdimenziós anyagok megjelenítésére, amihez az aktív shutteres képalkotási eljárást használja, tehát elvileg nincs akadálya annak, hogy UHD 3D filmeket nézzen rajta az ember.

Előzmények

Hirdetés