Hirdetés

Az NVIDIA mégsem tervezi az Adaptive-Sync támogatását

Nemrég számoltunk be róla, hogy az NVIDIA nyit az Adaptive-Sync technológia felé, ami logikusnak is tűnt, hiszen ez lesz a szabvány, nincsen extrém többletköltsége a monitorgyártók felé, illetve az erre vonatkozó adatok is úgy láttak napvilágot, hogy a vállalat ezt elismerte. Az NVIDIA ennek következtében jobbnak látta, ha hivatalosan tisztázzák, hogy mi a helyzet, hiszen érezhető, hogy a megszületett cikkek alapján a világ ezt az információt már tényként kezeli.

A vállalat szerint egy félreértésről van szó, és jelenleg nem tervezik a szabványos, bizonyos szempontból konkurens technológia támogatását. Erre elvileg amúgy sem lenne lehetőségük, hiszen a piacra került új GeForce kártyákról szándékosan le van hagyva a DisplayPort 1.2a specifikációjú kimenet, és ezek helyére szimpla 1.2-es opció került. Ennek megfelelően még akkor sem lehetséges a támogatás, ha a GM204-es lapka kijelzőmotorja esetleg megbirkózna a feladattal.

A probléma egyébként nem is ezzel van, hiszen az NVIDIA nyilván számít a G-Sync technológia licencdíjára, amit nyilvánvaló, hogy a monitorgyártók majd áthárítanak a vásárlóra. Ez egyrészt a GeForce kártyák tulajdonosainak legalább az aktuális licenc árával (ami most 199 dollár) drágább monitorokat jelent, de a zöldek úgy gondolják, hogy ez még belefér.

Sokkal nagyobb probléma, hogy az Adaptive-Sync technológiát támogató kijelzők képesek a képskálázásra is, illetve a DisplayPorton keresztül akkor is fogadják a hangokat, ha közben változik a frissítési frekvencia. Sajnos az említett alapfunkciók a G-Sync opcióra nem igazak, tehát aki ezek miatt várja Adaptive-Sync megjelenését lényegében feleslegesen teszi. Szintén problémát jelent majd, hogy az olyan nagy monitorgyártók, mint a Samsung, az LG vagy a Dell sosem engedtek az efféle sarcnak, így például az NVIDIA 3D Visiont sem támogatták. Nyilván ez egy piacpolitikai állásfoglalás, hiszen az adott monitorgyártó joggal teszi fel a kérdést, hogy minek egy olyan eljárásra licencköteles technológiát használni, amelyre van ingyenes alternatíva is. Ezért létezik a VESA, amely szervezetnek tagja a legtöbb piacon érdekelt gyártó, ahogy például az NVIDIA is.

Szintén érdekes kérdés lesz még a mobil termékek szegmense, ugyanis az Adaptive-Sync a notebookoknál és tableteknél tökéletesen üzemképes, míg a G-Sync jelen formájában egyszerűen nem az. Tehát az NVIDIA számára az Adaptive-Sync támogatása mindenképp szükséges lenne, hiszen érdemes ezt az élményt a mobil megoldásokba is átmenteni.

Előzmények

Hirdetés