Hirdetés

Novemberben kerül piacra az Xbox Series X

Pontosították a korábban kommunikált ünnepi időszakban esedékes megjelenés dátumát, az új konzol árát azonban még mindig nem tudjuk.

Ugyan az oldalunkon tegnap szóba került Xbox Series S hivatalos bejelentése még mindig várat magára, nem maradtunk új infók nélkül a Microsoft következő generációs konzoljait illetően. Mindeddig csak annyit tudtunk, hogy a Series X az idei év ünnepi időszakában érkezik, az Xbox Wire blogon megjelent hivatalos közlemény azonban ezt tovább pontosította: az új gép a tervek szerint novemberben fog a boltok polcaira kerülni.


[+]

A pontos dátum tehát továbbra is ismeretlen, ahogy a konzol árcéduláján szereplő összeget is homály fedi, emellett arról sincs még biztos információnk, hogy novemberben egy globális rajtot láthatunk-e majd, vagy – ahogy az Xbox One esetében is – előbb csak néhány ország lakója vásárolhatja a gépet meg, hogy aztán később az egész világon elterjedjen. A cikk kitér arra is, hogy a visszafelé kompatibilitásnak köszönhetően Series X-en (és remélhetőleg a Series S-en is) négy konzolgeneráció több ezer játékát játszhatjuk majd, amelyek között a start pillanatában nagyjából 100, Series X-re készült címet is találunk a következő leosztásban: 40 db korábbi Xbox játék felújított változatát, 50 multiplatform játék Series X-re optimalizált kiadását, illetve nagyjából 10 teljesen exkluzív alkotást. Az már sajnos biztos, hogy a Halo: Infinite nem lesz a kezdőcímek között, hiszen a friss hírek alapján erre 2021-ig várnunk kell, de valószínűleg így is mindenki megtalálja majd a számára szimpatikus játékot – már csak az a kérdés, hogy ezért mennyit kell majd fizetnünk.

Előzmények

Hirdetés