Hirdetés

Növelik a munkakedvet a PC-s játékok?

Számos vállalat már az operációs rendszerek telepítésekor megakadályozza, hogy bármilyen, nem a munkához tartozó program - például játék - kerüljön fel a merevlemezekre. Ezek közé tartoznak például az olyan klasszikusok is, mint a Windows operációs rendszerekbe beépített Aknakereső vagy a Pasziánsz.

Az ilyen lépések azonban a holland intézmény szerint hibásak. A tanulmány készítésekor a felmérésben egy biztosítási cég 60 alkalmazottja vett részt. A munkatársakat két csoportra osztották. Az egyik csoportnak meg volt tiltva a játék, míg a másik naponta egy órát játszhatott - és mindezt egy álló hónapon át figyelték. Azok az alkalmazottak, akik játszhattak, jóval elégedettebbek voltak, mint a nem játszó kollégáik. A "játékosok" motiváltabbak lettek, kevesebbet mentek például betegszabadságra.

A tanulmány szerint a vállalatok számára tehát kifizetődőbb engedékenyebbnek lenni és érdemes biztosítani egy kis játéklehetőséget, mondjuk ebédidőben. Persze nem árt, ha az alkalmazottak tisztában vannak azzal is, hogy igazából dolgozni, és nem szórakozni járnak a munkahelyükre. Azt már nem a tanulmányban olvastuk (de azért tapasztalat alapján kimondhatjuk), hogy a legjobb állapot: szórakozva dolgozni...

Előzmények

Hirdetés