Hirdetés

A fontosabb piacokon még idén megjelenik a Nintendo Wii U

A Nintendo az év közepén gyakorlatilag teljesen leleplezte a Wii U névre keresztelt új generációs asztali konzolt, melyről a hardver pontos specifikációját kivéve szinte minden kiderült. Sajnos a gép konkrét képességeit még mindig titkolja a vállalat, így nem tudunk többet mondani annál, amikről a korábbi hírünkben beszámoltunk. Kiderült azonban, hogy a termék a világ fontosabb piacain még idén megjelenik. Hazánkban november 30-án debütál, pontosan 12 nappal az Egyesült Államokban esedékes start után. Érdekesség, hogy ezúttal Japán került a sor végére, mivel a Nintendo hazai pályán csak december 8-án teszi elérhetővé az újdonságot.

Nintendo Wii U Nintendo Wii U
Nintendo Wii U [+]

A hardverrel kapcsolatban a vállalat megerősítette, hogy a processzort az IBM, míg a grafikus vezérlőt az AMD tervezte a rendszerbe, emellett kiderült, hogy a konzol 2 GB memóriát kapott, melyből 1 GB-ot kötelezően kirendel a futtatott játéknak. Természetesen ez egy minimális limit, vagyis többet is kaphat a program. A Nintendo Wii U két verzióban érkezik: az alapmodell 8 GB-os, míg a prémium verzió 32 GB-os flashmemóriát kap. Az árcédula szempontjából előbbi 299, míg utóbbi 349 dollár lesz. A tárkapacitás kevésnek tűnhet, de a Nintendo elmondta, hogy USB porton keresztül kiegészíthető a rendszer akár 3 TB-os merevlemezzel is.

A játékok és a szórakozás szempontjából a Wii U alapvető tartozéka az új, tabletszerű vezérlő, melyből egy jár majd a termékhez, de maga a konzol kettőt támogat majd, így extra 170 dollárért vásárolható hozzá még egy. A hagyományos kialakítású Wii U Pro kontroller nem lesz az alapfelszereltség része, de 60 dolláros áron beszerezhető. A Wii U fontos eleme, hogy az elődhöz készült vezérlőket is támogatja, így azokat továbbra is lehet használni, vagy ha a potenciális vásárló nem rendelkezik Wii konzollal, akkor természetesen külön beszerezhetők.

A Nintendo bejelentett egy új szolgáltatást is az érkező masinához, ami a TVii névre hallgat. Gyakorlatilag ez a japán cég tévészolgáltatása. Nyilvánvaló, hogy a vállalat a Microsoft Xbox TV megoldását irigyelte meg, ami nem baj, sőt, a több szolgáltatás mindig kedvező. A Wii U konzolon a Netflix, a Hulu Plus, az Amazon Instant és a TiVo lesz működőképes, illetve Észak-Amerikában a kábelszolgáltatókkal is együttműködik a cég. Fontos, hogy a TiVo hardverrel rendelkezők a Wii U tabletszerű vezérlőjével egyszerűbben rögzíthetnek műsorokat, emellett az előbb említett szolgáltatások vállalták, hogy a Wii U-hoz optimalizálják a rendszerüket a kényelmes szórakozás érdekében. Sajnos ezek az extrák egyelőre a nyugati világ kiváltságai, de remélhetőleg hamarosan Európát is figyelembe veszik a cégek.

A Nintendo Wii U egyébként majdnem az összes Wii konzolhoz kiadott játékot képes futtatni, míg az új játékok 25 GB-os médián érkezhetnek. Ez egy zárt technológia, amit egyedül a Nintendo optikai meghajtója kezel. A vállalat játékokkal is készül a startra, ami egy konzol esetében gyakorlatilag a legfontosabb szempont. Kezdésnek a felhozatal egész jónak tűnik, sőt, japán cég már bejelentette, hogy a Bayonetta 2, illetve a The Wonderful 101 Wii U exkluzív cím lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés