Hirdetés

Nehezen tartja a lépést a notebookpiac bővülésével a komponensipar

Nehezen tartanak lépést a notebookpiac vártnál nagyobb idei bővülésével a komponensgyártók, akiknek a 2007-es esztendő során ezért többször is szállítási nehézségekkel kellett szembenézniük. Ez rendszerint az év végi hajrában jelent leginkább problémát, idén azonban már év közben is előfordult, hogy némelyik beszállítótól nem érkezett elég LCD panel, merevlemez, optikai egység vagy akkumulátor az összeszerelő-üzemekbe. Most éppen egyes Intel mobil CPU-k és WLAN modulok kapcsán riogat készlethiány, ugyanakkor kicsi az esély rá, hogy ez kihatással lesz a piaci szereplők minden bizonnyal rekordszintet elérő év végi forgalmára.

Az Intel egyes, konkrétan meg nem nevezett mobil processzorait érintő szállítási nehézségekre Jerry Shen, az Asustek illetékes részlegvezetője hívta fel a figyelmet kedden egy tajvani befektetői konferencia során. Shen hozzátette, hogy cége alapvetően jó partneri kapcsolatot ápol a világelső processzorgyártóval, de ha nem ez lenne a helyzet, adott esetben „komolyabb problémákkal” kellene szembenéznie a saját gyártókapacitással rendelkező vállalatnak. Az Asustek üzemeiben egyébként idén várhatóan körülbelül hétmillió noteszgép készül majd, ezekből nagyjából 4,2-4,4 millió viseli magán az Asus márkanevet (ebben nincsenek benne az Eee PC-k, melyek idén csak mérsékelt volumenben gördülnek le a futószalagokról, jövőre viszont több milliót tervez belőlük gyártani a vállalat). A cég 2007-ben így nagyjából 27 százalékos forgalomnövekedéssel számol, ami több, mint a globális piac idei várt bővülése.

Szakértők szerint a notebookok vártnál nagyobb idei forgalma több tényező együtthatójának köszönhető: az Intel májusban indította útjára Santa Rosa kódnevű, új CPU-t, lapkakészletet és vezeték nélküli hálózati vezérlőt tartalmazó Centrino platformját, a keresletet élénkíthette a Windows Vista kereskedelmi változatainak év eleji rajtja is, továbbá jelentős szerepet játszhatott a növekedésben az árak csökkenése is, melynek révén idén a várakozások szerint már Magyarországon is több notebook fogy majd, mint asztali PC.

Előzmények

Hirdetés