Hirdetés

Négyezernél is több PlayStation 4-es játékot tud majd futtatni a PlayStation 5

Tíz cím azonban szóba sem jöhet, de nem biztos, hogy technikai akadálya van a korlátozásnak.

A Sony bejelentette, hogy a november közepén érkező PlayStation 5 konzolok négyezernél is több, PlayStation 4-re kiadott játékot lesznek majd képesek futtatni. A vállalat erre vonatkozó közleménye szerint ez a megjelent címek döntő többsége, kvázi majdnem mindegyik játék használható, de az alábbi tíz alkotás meg sem fog moccanni az új rendszeren:

  • DWVR
  • Afro Samurai 2 Revenge of Kuma Volume One
  • TT Isle of Man - Ride on the Edge 2
  • Just Deal With It!
  • Shadow Complex Remastered
  • Robinson: The Journey
  • We Sing
  • Hitman Go: Definitive Edition
  • Shadwen
  • Joe's Diner

Itt nem biztos, hogy technikai probléma áll a háttérben, ugyanis lehetnek olyan speciális licencek megkötve, amelyek az egyes tartalmakat csak a PlayStation 4 konzolon engedik, és ezeket esetlegesen nem sikerült megújítani a licenc tulajdonosával.

A kompatibilis játékokra vonatkozóan azonban minden úgy működik, ahogy régen, vagyis a címek letölthetők, esetleg a lemezről használhatók. Utóbbi esetében fontos, hogy a felhasználó az optikai meghajtóval ellátott PlayStation 5-öt válassza, mivel a korábban megvásárolt termékek nem válthatók át digitálissá. A mentett játékállások a konzolok között külső adattárolóval, vagy szimplán Wi-Fivel átmásolhatók lesznek.

A VR-re tervezett játékok esetében természetesen a PlayStation 5 konzolra is kellenek a virtuális valósághoz szánt kiegészítők, mint a PlayStation VR headset, illetve a PlayStation Camera.

A kompatibilis címek tekintetében fontos kiemelni, hogy bizonyos funkciók az új konzolon nem feltétlenül lesznek elérhetők, például a share menü, a Second Screen és egyéb társapplikációk (ezek miatt az alábbi játékok nem kompatibilisek: Chimparty, Frantics, Hidden Agenda, Melbits World, Knowledge Is Power, Knowledge Is Power: Decades, That’s You, Wordhunters és Ticket To Ride), vagy éppen a játékon belüli élő streamelés egyáltalán nem fog működni, illetve ajánlott a DualShock 4 gamepad használata is, bár utóbbi nem követelmény. Ugyanakkor bizonyos kiválasztott, PlayStation 4-re tervezett alkotások kapnak úgynevezett Game Boost támogatást, ami azt jelenti, hogy a PlayStation 5 konzolon jobban fognak futni, itt elsődlegesen nagyobb képkockasebességre kell számítani.

Mivel technikailag emulációról van szó a régi játékok futtatása szempontjából a Sony folyamatosan fejleszteni fogja ezt az alkalmazást, amit a friss rendszerszoftverekkel juttatnak majd el a felhasználók gépeire.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés