Hirdetés

Működésre bírtak egy FreeSync kijelzőt GeForce VGA mellett

Persze az elgondolás trükkös, kell hozzá egy AMD IGP is, de valóban működik.

A variálható frissítési frekvencia kérdése manapság kellemetlen tényező, hiszen AMD Radeon grafikus vezérlővel a FreeSync, míg NVIDIA GeForce mellett G-Sync technológiával kompatibilis kijelzőt kell választani. Ez addig nem lenne probléma, amíg ugyanazok lennének a lehetőségek, de a G-Sync-et támogató kijelzők sajnos igen drágák, illetve a kínálat is meglehetősen szerény. A FreeSync ennek gyakorlatilag az ellentéte, elképesztően sok megjelenítőből lehet választani, és ezek között vannak rendkívül olcsó modellek is, amelyeket tényleg bárki meg tud fizetni.

Nem véletlen, hogy egy Reddit felhasználó annak a lehetőségét vizsgálta, hogy miképpen tudná elérni a variálható frissítési frekvenciát a GeForce GTX 1060-as VGA-jával egy FreeSync-kel kompatibilis kijelzőn. Ez papíron lehetetlen, de meglepetésre talált egy módot rá, ami a tesztjei szerint működik is.

Az alapötlet az volt, hogy egy FreeSync-et támogató kijelzőt ráköt az alaplapra, amit így meghajthat a Ryzen 3 2200G IGP-je. Erről ismert, hogy támogatja a FreeSync technológiát, tehát meglepetés itt nincs. A gondot az jelenti, hogy miképpen számolja ki az adott program grafikai megjelenítését a 6 GB-os GeForce GTX 1060. Ehhez egy másik, FreeSync-et nem támogató kijelző lett bevetve, amit a VGA-ra kellett kötni. Megfelelő konfiguráció után csak annyit kell tenni, hogy az adott játékot vagy programot az IGP-re kötött kijelző jelenítse meg, és a variálható frissítési frekvencia működik, méghozzá úgy, hogy a GeForce VGA számol.


(forrás: Reddit) [+]

Valószínűleg az első kérdés ami felmerül, hogy miképpen lehetséges ez? Nos, az egész alapvetően a Microsoft érdeme. A Windows 10 egy ideje szabványosította a GPU-k szoftveres átkapcsolását, amelyet a redmondi óriáscég igazából a notebookokhoz tervezett, de ezek a rendszerek logikai szinten nem különböznek az asztali konfigurációktól, tehát a Microsoft Hybrid Graphics alrendszere nem nézi, hogy az adott gép mennyire nagy. Ha az operációs rendszer talál egy IGP-t és egy dedikált GPU-t, akkor lehetőséget ad a szoftveres átváltásra. A grafikus meghajtók is ezt a modult támogatják egy ideje, és mivel az AMD és az NVIDIA sem tervez teljesen különálló eszközillesztőket az asztali és a mobil hardvereknek, a beépített funkciók univerzálisak. Persze a hibrid grafika optimális működése érdekében mindig érdemes a legújabb Windows 10 frissítést használni, de ez a legkevesebb. Nagyobb gond, hogy az asztali VGA-knál mindenképpen kell egy kijelző, amit ez működtet, hogy a meghajtó megfelelően működjön rajta, de ezt a feladatot el tudja látni egy tévé is, tehát ez sem egy megoldhatatlan akadály, a FreeSync-et támogató monitor pedig mehet az IGP-re.

A működés alapja lényegében az, hogy a FreeSync igazából csak egy kijelző felé létező funkció. Nem nézi, hogy miképp van kiszámítva a képkocka. Ennek a technológiának csak az a lényeg, hogy folyamatosan legyen frissítés a képkockapuffer szempontjából, aminek a tartalmát meg kell jeleníteni a monitoron. Abban a környezetben tehát, amikor egy GeForce VGA számolja a képkockákat lényegében az történik, hogy a kijelzőn való megjelenítés előtt ezek tartalmát átmásolja a Microsoft hibrid grafikáért felelős modulja az integrált grafikus vezérlő memóriájába. Itt is ugyanúgy egy képkockapuffer lesz, amit már a Radeon Software FreeSync implementációja tud úgy kezelni, hogy közben aktív a variálható frissítési frekvencia. Ennyi a trükk. Szoftveres oldalon még annyit érdemes tenni, hogy az NVIDIA vezérlőpultjában be kell állítani az alkalmazásokra, hogy a dedikált grafikus vezérlőt preferálják, de a képmegjelenítést ettől még nem feltétlenül szükséges a VGA-ra kötött kijelzőre korlátozni. Ez egy kényelmi szempont, enélkül minden programindítás előtt dönteni kell arról, hogy az adott alkalmazás az IGP-n vagy a dedikált GPU-n fusson.

Az érintett felhasználó le is ellenőrizte a FreeSync működését több programmal is. Az alapvető bizonyíták az AMD Windmill demonstrációja, ami fel is ismerte a FreeSync-et, és eltüntette a képtöréseket is. Ezek ráadásul megjelentek, amint átkerült a program megjelenítése a GeForce-ra kötött kijelzőre.

Bár az nem valószínű, hogy ez a fajta konfiguráció elterjedt lesz, de például egy Ryzen 5 2400G processzora már egészen kellemes teljesítményt kínál, így aki GeForce mellett szeretne megfizethető variálható frissítési frekvenciát, még akár el is gondolkodhat egy ilyen összeállításon.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés