Hirdetés

Mit tudhat az érkező GeForce Titan?

Egy ideje pletykálják, hogy érkezik egy GeForce Titan néven ismert újdonság, melyet az NVIDIA még februárban bemutatna. A kereskedőktől megtudtuk, hogy a termék valóban létezik, sőt heteken belül elkezdik szállítani, de ennél többet senki sem mondott. Szerencsére ilyen közel a megjelenéshez már nem nehéz megszerezni az adatokat, így utána is néztünk, hogy mi is lesz ez a GeForce Titan, és miért is jelenik meg.

A pontos órajeleket leszámítva gyakorlatilag mindent sikerült kiderítenünk, ami meglepő, hiszen arra számítottunk, hogy nagyobb falakba ütközünk, de végtére is túl sok titkolnivaló amúgy sincs. Az NVIDIA a Tesla kártyákra szánt GK110-es lapkát veti be a GeForce sorozatban. Ez első hallásra teljesen logikátlan, hiszen ezt a terméket nem ide fejlesztették, de megtudtuk azt is, hogy a GeForce Titan alapvetően csak egy generációk közötti átmenet lesz, így az idei év további részében jön az igazi generációfrissítés is. A Titan alapvetően azért születik meg, mert rengeteg legyártott GK110-es lapka nem felel meg a Tesla kártyákkal szemben támasztott fogyasztási paramétereknek és ezeket az NVIDIA nem szeretné kidobni, így eladják a GeForce márkajelzéssel, mivel ezen a piacon 225 wattos fogyasztás fölé is lehet menni, miközben a professzionális szinten ezért nem rajongnak a partnerek. Valószínű, hogy a GeForce Titan fogyasztása 250 és 300 watt közé lesz szorítva, függően attól, hogy milyen paraméterek mellett adható el a legtöbb Tesla vonalra alkalmatlan GK110-es GPU.

A paraméterek szempontjából úgy tudjuk, hogy a 15-ből 14 SMX lesz aktív a lapkán belül, ami összességében 2688 darab CUDA magot jelent 224 darab textúrázó csatorna mellett. A ROP blokkok száma is megnő a 384 bites memóriabusz hatására, így a Titan 48 darab blending egységet kap. A működési frekvenciával kapcsolatban 837 MHz-es magórajelről tudunk, a GPU Boost pedig 876 MHz lehet. A GDDR5 szabványú memórialapkák effektív frekvenciájáról még nincs adat, de úgy 5,5 GHz körüli értékre érdemes számítani, főleg úgy, hogy 6 GB memória lesz a fedélzeten. Utóbbi alapvetően messze túllő a mai igényeken, hiszen 3 GB is bőven elég lenne, de valószínűleg az NVIDIA szimplán csak átmatricázná fogyasztási specifikációkat nem teljesítő Tesla kártyákat, így nem szeretnének kisebb kapacitású memórialapkákat bevizsgálni. Tulajdonképpen a több memóriából még sosem volt gond, így ez a döntés érthető.

A VGA hátlapján valószínűleg a szokásos két DVI, egy HDMI és egy DisplayPort felállás lesz, a tápcsatlakozókból pedig várhatóan egy 6 és egy 8 tűs konnektorra lesz szükség. Információink szerint a DirectX 11.1-es API támogatását a GK110-es lapka sem oldja meg, de erre úgyis ott lesz az igazán új generációs sorozat. Fontos megjegyezni, hogy a GeForce Titan VRAM-ja a professzionális kártyákkal ellentetében nem kap majd ECC támogatást, de ez is  érthető, mivel játékosoknak erre a funkcióra nincs szükségük. Szintén kiemelendő, hogy a GK110-es lapkában a normál CUDA magok mellett speciális CUDA magok is vannak, amelyek csak a dupla pontosságú számításokat végzik. Ezekből 960 darab van a GPU-ban, de az egy letiltott SMX mellett a GeForce Titánban maximum 896 lehet. Valószínű, hogy az NVIDIA korlátozni fogja dupla pontosságú CUDA magok szempontjából a rendszert, hiszen a játékokban ezeknek semmi hasznuk.

A GeForce Titan áráról egyelőre nincs adat, de egy dán webáruházban már előrendelhető volt, az ára azonban az Egyesült Államok valutájára átszámítva az 1300 dollárt is túlszárnyalta. A fentiekből úgy gondoljuk, hogy a kártya teljesítménye valahol félúton lesz a GeForce GTX 680 és 690 között, de ez az adott játéktól is függ majd. Valószínű, hogy a VGA ehhez mérten 800-900 dolláros árcédulát kap, így az előrendelői árak most is messze túllőnek a valós értéken.

Az előrendelhető GeForce Titan
Az előrendelhető GeForce Titan [+]

Az igazi új generációs GeForce sorozat csúcskártyája várhatóan olcsóbban is megközelíti majd a GeForce Titan teljesítményét, hiszen a játék szempontjából nem fontos egységeket kivéve a GK110-es lapkából nagyjából másfél milliárd tranzisztort lehetne megspórolni, amivel egy új fejlesztésű lapka mérete számottevően kisebb lenne. Ezt a számot akár még tovább lehetne csökkenteni, hiszen valószínű, hogy egy kisebb lapkával az 1 GHz-es órajel bőven hozható, ahogy a GK104 is hozza, vagyis GK110 sebessége egy 400 mm²-es chippel is megoldható, amit 600 dollár környékén is lehetne árulni. Valószínűsítjük, hogy egy ilyen GPU készül is az NVIDIA műhelyében, csak még nem áll bevetésre készen.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés