Hirdetés

Miért kerülhetnek VGA-k a bányába, ha lenne mindre vevő a játékosok között is?

Nehezen találni logikát abban, hogy az NVIDIA nagy mennyiségű VGA-t nem is hoz kereskedelmi forgalomba, de van reális magyarázat.

Az előző héten írtunk arról, hogy elég sok új generációs GeForce köthetett ki a bányászfarmokon. Jelen körülmények között erre nincs logikus magyarázat, hiszen látva a vásárlói igényeket, illetve az ellátás mértékét, egyszerűen garantált, hogy minden egyes GeForce RTX 30-as VGA eladható lenne kereskedelmi forgalomban is, akár a hivatalos ajánlott fogyasztói ár fölött.

A probléma eléggé speciális, ugyanis az egész abból eredhet, hogy nem készül elég kártya az optimális ellátási lánc fenntartásához. Ideális esetben az történne egy termék startja után, hogy az egyes gyártók megpakolnak számos konténert a hardverrel, és azokat a különböző kontinenseken használt raktáraikba szállítják. A kereskedők innen lesznek kiszolgálva, tehát effektíve a gyártók a raktáraikat töltik fel, a raktárak pedig a kereskedők polcait. Ebbe persze bele kell számolni egy nagyjából másfél hónapos feltöltési ciklust, ugyanis eleinte még kellő mennyiségű termék legyártása mellett is lehetnek kezdeti ellátási problémák, de ezek úgy 6-8 héten belül normalizálódnak. Emiatt is lehetett azt remélni, hogy a GeForce RTX 3080 és 3090 modellek esetében az ellátás helyreáll november végére, csak éppen nem igazán ezt látni.

Az ellátás okkal történik így, egyszerűen ez a legolcsóbb formája a termékek célba juttatásának, noha a folyamat igen hosszadalmas is, mivel a gyártósorról legördülő VGA nagyjából másfél-két hónap múlva kerül az üzletek polcaira. Gond azonban ebből nincs, mert a raktárkészlet utánpótlása többszintű és folyamatos.

Az aktuális GeForce-ok esetében a fő probléma, hogy az ellátás nem így történik. Az elmúlt hetekben több kereskedőnél is érdeklődtünk, és minden esetben azt a választ kaptuk, hogy a gyártók egyszerűen arra panaszkodnak, hogy a jelenleg reálisan legyártható készlet miatt nem tudják alkalmazni a megszokott logisztikát az ellátási lánc fenntartásához. Ez több tényezőből adódik össze, de a legfőbb gondokat az adja, hogy a fő partnerek felé a megrendelések kiszolgálása folyamatosan késik, illetve a leszállított mennyiség sem elegendő. A késést sok cég úgy próbálja minimalizálni, hogy a megszokottnál gyorsabb módon juttatják célba az árút, jellemzően repülővel, így viszont az egy termékre levetített szállítási költség jelentősen nagyobb, mintha rengeteg VGA utazna igen sokáig a nagy konténerhajókon. Ez a helyzet megszüli azt a problémát, hogy a hivatalos ajánlott fogyasztói árakat lehetetlen tartani, és a legtöbb cég arra törekszik, hogy legalább nullszaldóra hozzák ki a szállítást a kereskedők felé, de ezt is nehéz elérni. Ebben a helyzetben a rendelések egy részét, különösen a GeForce RTX 3080-akra leadottakat nem is teljesítik a VGA-gyártók, amit jelenleg azzal magyaráznak a kereskedőpartnerek felé, hogy nem tudnák veszteség nélkül kivitelezni.

Itt jöhetnek képbe a bányászfarmok, amelyek nagy része Kínában található, és ezek sokszor már eleve egy VGA-kat gyártó üzem közelében működnek. Számukra a megrendelt termékek kiszállítása nagyságrendekkel olcsóbb, sőt, a gyártók eleve úgy kötnek velük szerződést, hogy a termékek elszállítását sem vállalják, vagyis az adott bányászfarm valahogy majd ezt is megoldja. Egy ideje már a legördülő VGA-kat sem csomagolják, előre kialakított forma van a termékeknek, amelyeket az adott gyártó feltölt, majd viszik is a bányába a pakkot. Ennek az előnye, hogy kisebb helyre fér el több termék, tehát egy kamionra több VGA-t lehet pakolni. A szállítóformát vissza lehet juttatni, és az adott gyártó ismét megtölti.

Furcsa módon a termékek eladási ára a bányászok felé a legalacsonyabb, de gyakorlatilag nincs logisztikai költség a megvásárolt VGA-kat maximum a gyár kapujáig kell kivinni, és így már annak ellenére is ezek eladásán keresnek a legtöbbet a gyártók, hogy a legalacsonyabb áron vállnak meg tőlük. Ráadásul a bányába szánt VGA-k esetében a végső gyorsteszt is kihagyható, így a szállítóforma visszajuttatásánál majd a hibás VGA-kat is visszaadják a bányászok, legközelebb ezek helyett kapnak újakat. Ezen szintén jelentős mértékben lehet spórolni.

A GeForce-ok tehát leginkább azért kerülhetnek a bányákba, mert oda nagyon megéri ezeket a termékeket eladni, kereskedelmi szintre viszont véleményes. Ha nem lehet megoldani az olcsó leszállítást, akkor jó eséllyel az adott gyártó visszamondja a rendelést, és eladja a kártyákat helyileg valamelyik bányászfarmnak, azon legalább biztosan keresnek pénzt.

Felmerülhet kérdésként, hogy mi van a GeForce RTX 3070-nel, amelyből szintén nincs sok termék a boltokban. Nos, ez a fejlesztés csak egy hónapja jelent meg, és főleg a mostani járványidőszakban a tipikus feltöltési ciklust fontos kivárni. Ennek a modellnek az ellátása majd az év legvégére normalizálódhat, de mivel akkor ünnepek jönnek, ezért inkább január elejétől lehet áttörést várni. A helyzet abból a szempontból lesz érdekes, hogy az AMD VGA-k ellátása hogyan alakul. De itt is látni kell, hogy a 6-8 hétig is eltartó feltöltési ciklus még folyamatban van, de ha mondjuk január végére nem lesz kellő mennyiségű Radeon RX 6000-es VGA a boltokban, akkor a vörös oldal is gondokkal küzd.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés