Hirdetés

Videóban mutatta be az új Xboxok képességeit a Microsoft

Az adattárolásra is kitért a cég, ezzel kapcsolatban nemrég kiderültek a külső meghajtókra vonatkozó követelmények.

A Microsoft még a hónap első felében mutatta meg az Xbox Series S konzolt, amely az idén tavasszal leleplezett Xbox Series X kisebb testvére. Alapvetően mindkét gép ugyanolyan elméleti tudást biztosít majd, hiszen ugyanúgy módosított AMD Zen 2 és RDNA 2 dizájnok dolgoznak bennük, míg az adattárolást és adatmenedzsmentet biztosító alrendszer a Velocity architektúrát alkalmazza. Fény derült már a gépek árára, ahogy a visszafelé kompatibilitás extráira is.

A vállalat most egy videót adott ki, amely végigmegy a gépek fő funkcióin, azaz nagyjából látni lehet, hogy mire is számíthatnak a vásárlók. Az egyik legfontosabb dolog továbbra is az adattárolás. Itt kétfelé kell nézelődni, ugyanis lehet venni 1 TB-os gyors SSD-t, ami lényegében a biztosítja a beépített rendszer teljesítményét, így akármire felhasználható. Itt egyelőre a Seagate biztosít kompatibilis eszközt, de a cég szerint lesznek majd további hivatalos alternatívák is.

Az új generációs játékokat leszámítva a régebbi címek futni fognak egy USB 3.0-s vagy 3.1-es külső HDD-ről vagy SSD-ről. Itt is van azonban egy megkötés, a kapacitásnak el kell érnie a 128 GB-ot, ez alatt nem lesz semmilyen hivatalos tartalom telepíthető az adattárolóra. Szimpla médiafájlokat viszont akármilyen USB-s eszközről le lehet majd játszani, ilyenkor elég egy relatíve kevés helyet biztosító pendrive is.

Előzmények

Hirdetés