Hirdetés

Jönnek az új Microsoft Surface Hubok

A második generációs, Aruba kódnevű fejlesztések májusban mutatkozhatnak be.

A Microsoft három évvel korábban beszélt a Surface Hubról, amely sorozatba két modell is jött. A koncepció váratlanul sikeresnek bizonyult, annyira, hogy még a megjelenést is el kellett napolni, mivel a vállalat az igényeket az eredeti tervek szerint nem tudta volna kiszolgálni.

A Surface Hub azonban az elmúlt időszakban nagyrészt vegetált. Kapta a szokásos Windows frissítéseket, de maga a hardver kezd túlkorossá válni, főleg úgy, hogy már a megjelenése napján is voltak jobb lapkák a beépített opcióknál.

A Thurrot információi szerint azonban már úton vannak az új Surface Hubok, amelyek specifikációiról meglehetősen keveset tudni, de állítólag az Aruba kódnév égisze alatt készülnek, és a májusi Microsoft Build konferencián be is mutatkoznak.

Természetesen az eredeti megoldások is folyamatosan kapják majd a szoftveres újításokat, de a hardver itt már tényleg limitálhatja a lehetőségeket, így a második generációs modellek a legjobbkor jönnek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés