Hirdetés

Publikusan is elérhető a Microsoft játékfejlesztői környezete

A hivatalos GDK eddig csak külön igénylésre volt elérhető, de mostantól mindenki letöltheti.

A Microsoft meglepetésre bejelentette, hogy publikussá tették a GDK-t (Game Development Kit), vagyis a játékfejlesztői környezetüket. Ez az a csomag, amit korábban csak külön igényre adtak oda a stúdióknak, ami lényegében egy partnerszerződés megkötését jelentette a Microsofttal. Ez sokaknak nagyon is reális lehetőség volt, hiszen az Xbox konzolokra kiadott portokhoz, ha minimálisan is, de szükség van a redmondiakra.

Mára a Microsoft fontosabbnak tartja a nagymértékű terjeszkedést, így mostantól a GDK-t az alábbi GitHub oldalon anélkül le lehet tölteni, hogy a vállalatot erről értesíteni kellene. Persze itt csak a PC-s csomagról van szó, az Xbox konzolokra fejlesztett, úgynevezett GDKX kiegészítés továbbra is licencköteles, viszont ez már így is előrelépés, hiszen a szóban forgó fejlesztőkörnyezet tartalmaz egy igen részletes dokumentációt.

A Microsoft egyelőre csak a bináris állományt tette közzé, ugyanakkor később ez változhat, a cég pusztán az első lépést ejtette meg a fejlesztők életének megkönnyítése felé.

Előzmények

Hirdetés