Hirdetés

Dobja Cortanát a Microsoft

Hiába volt okosabb az Office gemkapcsánál, nem sikerült jobb sorsot kiharcolnia magának.

Egy ideje már lehetett tudni, hogy a Microsoft nem ragaszkodik a Cortana nevű személyi asszisztenshez, amely még a Windows Phone platformon belül kezdte életét, de eljutott az Android és iOS operációs rendszerekre is. Mára ugyanakkor csak a Windows maradt számára, és az sem sokáig, ugyanis a redmondi óriáscég lelőtte a Cortana applikációt a Windows 11-en, de az év végéig a legtöbb szolgáltatásból száműzik az egykor sokra tartott funkciót.

Cortana egyedül az Outlook mobile alkalmazásnak marad a része, de nem tudni, hogy meddig, a Microsoft erről egyelőre nem nyilatkozott. Azt viszont bővebben ecsetelte a cég, hogy milyen alternatív lehetőségekből válogathatnak azok, akik számára a szolgáltatás hiányozni fog. Az egyik opció a Windows 11-ben elérhető voice access, amivel parancsszavakkal utasíthatjuk az operációs rendszert bizonyos dolgok végrehajtására, sőt, akár a beszédfelismerés is lehetséges.

Az online lehetőségek alapját az új Bing adja, amely komplex problémákra is tud reagálni az elérhető AI-on keresztül. Hasonló elérhető a Microsoft 365 Copilot, illetve a Windows Copilot segítségével, noha utóbbi egyelőre csak előzetes formában férhető hozzá.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés