Hirdetés

Megnő a két GPU-s notebookok száma?

A Computexre nem egy cég igen furcsa játékos konstrukciókkal készül.

Manapság nem lehet vitatni, hogy a játékosoknak szánt notebookokra megnőtt az igény, ugyanakkor az elérhető konstrukciók komoly problémákkal küzdenek. A jelenleg megvásárolható megoldások két végletet fednek le, hiszen vannak a szoftveres átkapcsolással dolgozó modellek, illetve azok a gépek, amelyekben a processzor IGP-je le van tiltva, így csak a dedikált grafikus vezérlő működik, és fizikailag erre van kötve a kijelző. Sajnos mindkét konstrukciónak megvan a maga hibája.

Az állandóan aktív dedikált grafikus vezérlővel szerelt masinák nyilván az alacsony üzemidőtől szenvednek, hiszen egy nagyobb GPU még energiatakarékos állapotban sem képes olyan jó fogyasztási értékeket produkálni, mint egy kisebb társa. A szoftveres átkapcsolás már az üzemidő szempontjából jónak mondható, hiszen terhelés nélkül az IGP végzi a feladatokat, míg a dedikált grafikus vezérlő ebben az állapotban inaktív. A gondot ennél a modellnél az átkapcsolás jelenti, ami például több új játék esetében szimplán nem történik meg, így mindenképpen az IGP-re van kényszerítve a játékos, amíg az adott notebook gyártója nem ad ki valamilyen frissítést, feltételezve persze, hogy az adott programmal kapcsolatos probléma egyáltalán megoldható.

Röviden összefoglalva, az állandóan aktív dedikált grafikus vezérlő azért nem jó, mert sokat fogyaszt, míg a szoftveres átkapcsolás átka a teljes kiszámíthatatlanság, vagyis a vásárlónak egyszerűen nem garantálható, hogy a megvásárolt konfiguráció mindig úgy fog működni, ahogy azt egyébként nagyon buzgón hirdetik a notebookgyártók.

De mi a megoldás?

Könnyű lenne azt mondani, hogy megoldás igazából nincs. El kell fogadni a két véglet adta eltérő kompromisszumokat és együtt kell élni velük. Esetlegesen a lehető legerősebb IGP-vel kell megvenni a notebookot, hogy ha a dedikált grafikus vezérlőre esetlegesen nem lehetséges az átváltás egy adott program mellett, attól még ne legyen túl alacsony a teljesítmény. A mérnökök azonban nem szokták feladni, főleg akkor nem, ha kihívást látnak egy-egy problémában. Mindemellett a gyártók is támogatják a gondokra vonatkozó megoldások kutatását, hiszen a marketingnek nevezett mézesmadzag mögött azért nagyon is tisztában van mindenki azzal, hogy mennyire sok kompromisszumot kell kötniük a vásárlóknak.

A legfrissebb információk szerint a Computexen nem egy cég előáll majd olyan furcsa játékosoknak szánt notebookokkal, amelyek a fenti két szélsőség között keresik az arany középutat. De ez mit is jelenet? Nos, az információink szerint két GPU-s notebookokat. Ez első olvasatra totális tévútnak látszik, de valójában van benne ráció, még ha nagyon kevés is.

Az új generációs mobil grafikus vezérlők fogyasztása igen csekély lesz. A kisebb, új generációs GPU-k, nagyjából 30 watton belül képesek szállítani az aktuálisan elérhető, erősebb modellek teljesítményét. Sőt, túl is szárnyalják őket, vagyis a teljesítmény/fogyasztás arány szempontjából legjobb esetben háromszoros előrelépés jön. Ez az állítás kifejezetten a kisebb mobil GPU-kra lesz igaz, amelyeket a gyártók nagyon az energiahatékonyságra gyúrnak ki. Ha két ilyen kisebb mobil GPU kerül a notebookba, akkor az összesített fogyasztás még mindig 60 watton belüli, miközben az összesített elméleti teljesítmény már nagyobb az adott mobil GPU generáció legerősebb modelljeinél.

Ha a fenti két problémára vetítjük le ezt a konfigurációt, akkor látható, hogy a szoftveres átkapcsolás elhagyható, mivel rendkívül alacsony, 1-2 watt alatti lesz a terheléstől mentes fogyasztása az új kisebb mobil GPU-knak, aminél az értékelhető teljesítményű IGP-k sem tudnak lényegesen kevesebbet. A második grafikus vezérlő természetesen letiltható, hiszen nincs szükség az erejére. Az így felépített rendszer az összes szoftveres átkapcsoláshoz társított problémától mentesül, miközben a notebook üzemideje is igencsak vállalható szintre kúszik fel.

Ez eddig mind szép és jó, tényleg egy arany középút rajzolódik ki a cukormázon, de kompromisszum nélkül itt sem lehet majd megúszni. A probléma egy ilyen konfigurációban nem a szoftveres átkapcsolás használhatatlansága, vagy a magas üzemidő lesz, hanem a több GPU-s mód támogatása. Az alkalmazásnak ugyanis támogatnia kell valamelyik több GPU-s vezérlési módot, különben csak az egyik GPU fog számolni.

Mindezek mellett távolról sem szeretnénk előre leírni ezeket a konstrukciókat, mivel értékelhető, hogy a mérnökök legalább tesznek valamit a problémák felszámolása érdekében, még ha annak az eredménye annyi is lesz, hogy a kompromisszumot más területeken kell majd megkötni. Tekintve, hogy mára szinte javíthatatlanul szétesett az elterjedtnek mondható szoftveres átkapcsolásos modell (köszönhetően annak, hogy a gyártók nem akarnak együttműködni a szoftveres javításokon), mindenképpen egy megfontolható alternatíva a két kisebb GPU beépítése.

Előzmények

Hirdetés