Hirdetés

Megjelenés előtt álló technológiákat demózott az AMD

Egy San Francisco-i sajtórendezvényen az AMD bemutatott egy rendszert, amelyben a Barcelona kódnéven emlegetett négymagos Opteron mellett – ezúttal általános célú gyorsítókártyaként – két R600-alapú grafikus kártya üzemelt, együttesen nagyjából egy teraFLOPS számítási kapacitást bocsátva rendelkezésre. A demórendszer mintegy összefoglalója a chipgyártó idei legfontosabb újdonságainak. Bár előzetes számadatoknak mindig nehéz hinni, az AMD szerint a Barcelona lebegőpontos teljesítménye 42 százalékkal múlja majd felül az Intel jelenleg legerősebb (kétprocesszoros rendszerekbe való) négymagos Xeonjának, az X5355-nek a sebességét. Ugyancsak előzést ígérnek a fixpontos számolási teljesítményben is, mellyel kapcsolatban csak annyit hintettek el, két számjegyű lesz az előny. Az első négymagos Opteronok tömeggyártása a korábbi hírek szerint júniusban kezdődik meg, így piacra a második félév elején kerülnek.

Az R600-zal kapcsolatban számos, egymásnak ellentmondó pletyka kapott lábra, az viszont biztosnak tűnik, hogy a rá alapozó DirectX 10-kompatibilis grafikus kártyák a második negyedévben jelennek meg. Egyes források júniust valószínűsítik, mások szerint GDDR3 memóriával már május elején elérhető lesz, a bonyolultabb felépítésű NYÁK-ot igénylő GDDR4-es változat pedig – eleinte korlátozott mennyiségben – május közepén kerül piacra. A GeForce 8800-asokhoz hasonlóan egységesített architektúrájú, egyforma stream processzorokból felépülő R600-at szemmel láthatóan igyekeznek mihamarabb a tudományos, műszaki, orvosi és más felhasználási területek számára is vonzóvá tenni, ahol költséghatékony gyorsítókártyákként támaszkodhatnak rájuk.

A GPU-k efféle alkalmazását hátráltatja ugyanakkor, hogy még nehézkes a programozásuk. Az AMD közzétette hardverközeli API-jainak specifikációját, melyre – egyebek mellett a Stanford Egyetemen – javában zajlanak a fejlesztések, egy szélesebb körben elérhető, általános célú fejlesztőplatform, illetve C fordító azonban minden bizonnyal még jó ideig várat magára. A rivális NVIDIA a CUDA nevű csomaggal már útjára indított egy fejlesztőeszközt, ám az internetes híradások és szakértőktől származó fórumbejegyzések azt mutatják, a GPU programozása más célokra egyelőre meglehetősen bonyolult feladat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés