Hirdetés

Megérkezett a Samsung 840-es EVO SSD-k újabb javítása

Február végén számoltunk be arról, hogy újabb javításra van szüksége a Samsung 840-es EVO SSD-knek, amelyet a Samsung picit késve ugyan, de most végre kiadott. A vállalat az elmúlt év októberében megjelent javításhoz képest egy új módszert talált ki a lassulás megakadályozására, így a friss, EXT0DB6Q jelzésű firmware verzió esetében már bevezetik a régi adatok folyamatos frissítését, vagyis a hiba okát a vállalat ugyan nem javította ki, de a helyreállítást automatikussá tették, tehát az új firmware bizonyos időközönként minden sokáig érintetlen cellát felülír ugyanazzal az adattal.

Ez lényegében a probléma erőből történő megoldása, ami biztosan csökkenti majd az SSD élettartamát, de az átlagfelhasználó ebből valószínűleg nem fog érezni semmit, mivel nagyjából heti egy alkalommal kell frissítéssel számolni, ami elég kevés ahhoz, hogy a cellák elhasználódását jelentősen befolyásolná.

Maga a javítás most sem csak a firmware-ből áll, hanem az új Samsung SSD Magician szoftver is szükséges, ugyanis Windows alatt a frissítés csak az említett szoftverből végezhető el.

A Samsung készített a DOS alól futó verziót is, így a Mac és Linux operációs rendszert használó felhasználók is élhetnek az új javítással.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés