Hirdetés

Újabb front a háborúban: még idén jöhet az LG valódi LED tévéje

A cég a saját fejlesztésű és gyártású LED-jeit pakolná a pixelek mögé.

A Samsung az idei évben mutatta be első valódi LED, azaz Micro LED technológiára épülő nagyméretű kijelzőjét, a Falat. Az eljárás sajátossága, hogy minden egyes képpont mögött egyedileg vezérelhető, ki is kapcsolható fénykibocsátó diódákat helyeznek el, ami által lehetségessé válik tökéletes fekete és így a tökéletes kontrasztarány megteremtése. Mi is láttuk működés közben ezt a modellt, amihez nagyon hasonlóval már rendelkezik a Sony is, és a tapasztalataink alapján kifejezetten életképesnek tűnt a technológia.


(forrás: Business Korea) [+]

Úgy látszik, hogy ezzel az LG háza táján is tisztában vannak, hiszen a Business Korea értesülései szerint a cég gőzerővel dolgozik a saját valódi LED tévéjén, kijelzőjén. A lap forrásai azt állítják, hogy a vállalat első embere, Cho Seong-jin kijelentette, hogy az idei év szeptemberében az LG is bemutatja az első ilyen jellegű termékét, ebben pedig az LG Innotek által fejlesztett és gyártott, tehát házon belül készülő, kis méretű LED-eket használnák. Ha igaz a szeptemberi dátum, akkor az azt jelenti, hogy a bombát az IFA-n robbantaná a dél-koreai konszern.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés