Hirdetés

Márciusban jön a VIA KT400A

Aki figyelemmel kíséri a VIA chipset-politikáját, az már régóta tudja, hogy nem érdemes azonnal megvenni a forradalmian újnak kikiáltott terméket, mert a tajvani cég egyik rossz (vagy jó?) szokása, hogy pár hónappal később kihozza a javított "A" verziót, amely gyorsabb, okosabb és stabilabb is. Most éppen a KT400 a soron következő áldozat. Mint mindig, most is a memória kezelést turbózzák fel, valamint pár korábbi hibát javítanak ki. Részletes lista még nincs, így csak a pletykákra lehet hagyatkozni.

A VIA viszont mindenképpen veszít valamennyit. Mostanában mindig a KTxxx sorozat számított a leggyorsabb chipsetnek, most azonban az egyre olcsóbb nForce 2 és a SiS újdonsága, a 746FX is maga mögé utasítja. Ha a VIA nem adja ki a KT400A-t, akkor bizony a többi chipset magához csalogathatja a legnagyobb teljesítményre vágyókat, ha viszont kiadja, akkor a már piacon lévő KT400-nak állít házon belül konkurenciát. Egyelőre annyit tudunk, hogy január végére várható a bemutató, február végén vagy március elején pedig már kaphatóak lesznek a KT400A-s alaplapok.

  • Kapcsolódó cégek:
  • VIA

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés