Hirdetés

"Már elég nagy vagyok egy P4-hez!.."

Bár a Computex csupán a 3. legnagyobb kiállításnak számít, már ami a PC-s szakvásárokat illeti, mégis, sokak szerint több minden történik egy-egy Computexen, mint 3 Cebiten.. Persze ehhez masszívan el kell legyen fogódva az ember, szal ez nyilván túlzás 1000L, annak ellenére, hogy a Computex idén sem volt a nyugalom szigete, sőt..

A nagyobb (bár csak egymásnál..) távol-nyugati szájtok már kimazsolázták a maguk kuglófját (Computexét?.. :) ), míg mi itt egyelőre kicsit hátrányosabb helyzetben vagyunk, szemeinket egyelőre csupán az ő tudósításaikra vethetjük. Viszont már ott csörög az első húszas a tengerimalacperselyünk alján, repülőjegyre való, szóval jövőre veletek ugyanott..

Eddig a rizsa. :)

Az idei Computex egyik sarkalatos pointja szerintünk a VIA-Intel mérkőzés volt, ahol a kezdeti VIA-s DDR-es lufi eregetéstől ugye eljutottunk az Intel féle lufi hajkurászásig, mert VIA, meg DDR, meg persze P4, az ugye nem fér össze.. Ezzel szemben, bár átmenetileg győztek az Intel szemfüles, Rambus-os hurkapálcikákkal lufikat luggató marketingesei, a VIA-nak továbbra is szándékában áll (vagy bukik?..) DDR-es P4-es platform fellövése, bár arról egyelőre lövése se, hogy licence hozzá mi fán is terem majd..

Nos, a lényeg, hogy a VIA útitervében ("roadmap") továbbra is masszív stációként van jelen (jövő?) a P4X266-os set, de persze mindezt csak akkor hisszük, ha már tényleg itt teker majd nálunk, at RiO WHQ..

Voltak azonban egyéb, kevésbé véres (inkább "értelmetlen"..) VIA-s bejelentések is, merthogy ugye a PIII-hoz (Tualatin core) is leszen hamarost DDR-es VIA board (PL266T), integrált Savage4-es grafikus maggal, így véve célba a low end címkével illetett szegmenst. A cuccon a V-Link is ott figyel majd: a Pro266-os set Savage-esítése logikus lépés. (üzletpolitikai szemmel okvetlen..)

Ja, lesz Savage4-es core-ral kiegészített P4-es core logic is, bár a P4 szerintünk többre érdemes..

Végül álljon itt a számunkra legizgalmasabban csengő premier, de inkább csak trailer..

VIA K8T266.

Jó, amellett, hogy itt áll, azért nem ártana kicsit bővebben is szólni róla.. :) Mint a nevéből is látszik, ez bizony már egy következő generáció hírnöke, mert persze hogy az AMD (Claw)Hammer cuccosához való. Ami egyelőre ugye sehol sincs. De ha lesz, akkor olyan fícsörökkel megfejelt set szolgálja majd ki, mint a 64bit-es PCI-t, Serial ATA csatolást, HyperTransport-ot, 6 USB portot, Ethernet kontrollert, és built-in modemet is támogató VIA K8T266.

Meglássuk. Mint a DDR-es VIA-s P4-es terveket is, hiszen a set már sorozatérett, mióta is?..

Azóta történt

Hirdetés