Hirdetés

Lian Li PC-O10, kétkamrás miditorony keskeny kivitelben

Félig edzett üvegből, félig alumíniumból készül a meglepően keskeny, de magas gépház.

A Lian Linél gondoltak egy merészet, és egy olyan házat készítettek, ami több ponton ellentétbe ütközik saját magával. A 7 kilogramm nettó tömegű PC-O10 jelzésű kasztni 493 milliméter magas alumínium vázra épül, illetve többi része is ebből a fémből készült, egyik oldallapját és előlapjának nagy részét viszont edzett üveg adja.


[+]

Ami az ellentéteket illeti, érdekessége, hogy miditorony méretben képes befogadni alaplapot Micro-ATX-től egészen E-ATX/Full ATX méretig, miközben kétkamrás felépítése ellenére is mindössze 242 milliméter széles. A magas és tágas, ám szélességéből fakadóan mégis korlátozott belső méretből fakadóan trükközni kell a komponensek méretével. Például a tápegységgel, ami szabvány szerint SFX/SFX-L lehet, míg a processzorhűtő magassága nem haladhatja meg a 130 millimétert. A VGA szempontjából viszont jó a helyzet, hiszen 340 milliméter hosszig nyújtózhat. Sőt, az O10-1 PCI riser kártyával az akár dupla magas VGA a gépház aljába száműzhető, ráadásul élére állítva.

5,25" hüvelykes tárolók számára nem szorítottak helyet, ellenben a tápegységet és kábelek elrejtésére szolgáló másodlagos térbe négy darab 3,5"-es és két darab 2,5"-es adattároló helyezhető el, illetve egy darab 2,5"-es a alaplappal egy térben, a hátoldalra is felaggatható.


[+]

A szellőzést függőleges irányban oldották meg, alul a beszívást két darab 120 milliméteres vagy egy darab 140 milliméteres szélgép látja el, míg a ház tetején két darab 120 milliméteres ventilátor dolgozik a meleg kiszellőztetésén. Mindegyik helyet kivehető, mosható porszűrővel látták el, illetve a felső felfogatási pontokra radiátor is felaggatható. Opcionálisan a hátlapra is felaggatható két darab 80 milliméteres légkavaró, amennyiben a helyére nem szereljük fel a korábban említett 2,5"-es HDD-t/SSD-t. Gondoltak azokra is, akik egyedi vízhűtést szeretnének beépíteni, őket a tömlők számára kialakított, gumival védett hátsó furatok és a szivattyú rögzítésére szolgáló lemez segítik.

Az összeállítás része továbbá a jól megszokott I/O panel a ház előlapján, mely egy pár USB 3.0-s aljzatból és egy pár 3,5 milliméteres jack csatolóból áll. Mindezért nem kevesebbet, mint 300 eurót kell fizetni az árlisták szerint.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés