Hirdetés

AZ LG is Vegasra fókuszál

A tavalyi CES szórakoztatóelektronikai fronton a 3D erődemonstrációjáról szólt. Kivétel nélkül minden nagy gyártó, erre a forradalminak nevezett technológiára helyezte a fő hangsúlyt, és újdonságok tömkelegét mutatták be. A következő esztendő várhatóan az erőgyűjtés éve lesz, és a legnagyobb konszernek csak a meglévő eljárásaikat foltozgatják, csinosítják tovább. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne folynának folyamatosan a fejlesztések, mivel az LG például egy rakat új terméket fog bemutatni Las Vegasban január elején.

A Nano LED technológiával először szeptemberben, Berlinben találkozhatott a nép, amikor is a koreai vállalat kiállította a LEX8-at, az első erre az eljárásra épülő prototípust, amely nyolc milliméteres „vastagságával” keltette fel a figyelmet. Úgy látszik lesz jövője a dolognak, hiszen a konszern két sorozatot – az LW7700-et és az LW9500-at – is elutaztat Nevadába. Mindkét család 47-től 60 hüvelykes képátlóig terjedő tévékkel operál, a legnagyobb különbség valószínűleg a panelben lesz, hiszen az előbbi 240Hz-es, míg a fejlettebb testvére 480Hz-es névleges képfrissítési rátával büszkélkedhet. Mindegyik modell képes a háromdimenziós tartalmak megjelenítésére, és lehetővé teszik a hagyományos 2D tartalmak 3D-be történő átkonvertálását is. Bár mi Berlinben olyan ordítóan nagy különbséget nem láttunk, az LG szerint a Nano LED-ek a korábbinál tisztább és élesebb képek megjelenítését teszik lehetővé. Érdekesen hangzik a dolog, de az új passzív szemüveget igénylő FPR (Film-Type Patterned Retarter) technológia valószínűleg némiképp elvonja róluk a figyelmet.

Az LG már egy ideje aktív résztvevője a hangprojektoroknak nevezett eszközök piacának, amelyek egyetlen frontfelületű hangfalrendszer segítségével teremtenék meg a térhatású hangzást. Egy ilyen soundbart korábban mi is kipróbáltunk, és csak reménykedhetünk, hogy a CES-en is színpadra lépő LSB813 ütősebb lesz. Az biztos, hogy vezeték nélkül tartja a kapcsolatot a mélynyomóval, és különböző médiaformátumok széleskörű támogatását biztosítja, továbbá az sem lenne meglepő, ha képes lenne a 3D-s tartalmak lejátszására. Sajnos egyelőre egyik termékről sem tudni részletesebb technikai specifikációkat, és arról sincs adat, hogy nagyjából mikor kerülnek a boltokba. Természetesen az árazást is sűrű homály fedi.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés