Hirdetés

CES 2023: az LG jelentősen megnövelt fényerejű OLED tévével rukkolt elő

A vállalat G3 televíziója állítólag 70 százalékkal nagyobb fényerő megjelenítésére képes, mint a korábbi modellek.

Az LG a várakozásoknak megfelelően több új televíziót is bemutatott a Las Vegas-i CES kiállításon, köztük pár különleges modellt, például egy teljesen vezeték nélküli OLED tévét, valamint egy átlátszó OLED készülékről is lerántották a leplet.


[+]

Ezek mellett legnagyobb durranásnak 2023-ban a cég G3 névre hallgató televíziója tűnik, amelyet a család korábbi tagjaihoz hasonlóan ezúttal is alapvetően arra terveztek, hogy a falon lógjon. A termék megkapta a cég legfrissebb 6. generációs Alpa 9 képfeldolgozó processzorát. Erről a vállalat munkatársai azt mondták el, hogy a mesterséges intelligencia és a mélytanulási technológiák révén még pazarabb képminőség elérését biztosítják. Tehát szebbek lesznek a színek, jobb lesz a felskálázás, az interpoláció vagy a HDR konverzió. De ez igazán nagy újdonságot azért nem jelent, hiszen ezek a megoldások évek óta megtalálhatóak a gyártó fejlettebb készülékeiben.

De a legnagyobb szám, hogy megkapta a cég új Brightness Booster Max technológiáját, amely fejlettebb hűtés, hatékonyabb pixelvezérlés révén képes jelentősen, akár 70 százalékkal megnövelni a fényerőt, legalábbis a cég állítása szerint. Érdekes, hogy a vállalat hivatalos közleményében arról nem esett szó, hogy ez a termék megkapta volna a mikrolencsés technológiát, de egyes hírek szerint az új panelben megtalálható az eljárás. Mindenesetre a csúcs fényerő terén e készülék megközelítheti azt, amit a rivális QD-OLED paneles eszközök produkálnak, ennek köszönhetően pedig színpontosabb, színgazdagabb és látványosabb a HDR anyagok visszaadása. Megnéztük működés közben a terméket, és a kép minősége tényleg nagyon jónak tűnt, bár tény, hogy valamilyen optimalizált demo anyag futott rajta.

Az egyelőre még nem tiszta, hogy a fent említett különleges modellek megérkeznek-e valaha Magyarországra, de az biztos, hogy ez az LG G3 tv kapható lesz nálunk is. De hogy pontosan mikor és milyen áron, azt egyelőre még sajnos nem lehet tudni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

Hirdetés