Hirdetés

Májustól megvásárolható az LG hajlított OLED tévéje

Az LG a Samsunggal egyidőben, év elején a CES-en mutatta be a világ első hajlított képernyőjű, nagyméretű OLED megjelenítőjét, az 55EA9800 típusjelzésű termék személyében. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a valóban forradalmi készülék egyáltalán a boltokba kerül-e, és ha igen, akkor mikor, de most lehullt a lepel, hiszen a vállalat bejelentette, hogy a tv már most előrendelhető, és 2013 májusától pedig akár birtokba is vehető.

LG 55EA9800
LG 55EA9800 [+]

A mindössze 4,3 milliméter vastag, és csupán 17 kilogramm, Full HD felbontást kínáló termék a WRGB OLED technológiára épül. Ennek köszönhetően pedig a cég állítása szerint a színek természetesek, a kontrasztarány óriási, épp úgy, mint a betekintési szög és a fényerő, emellett a vibrálástól sem kell tartani. Ebben a valóságban is lehet valami, hiszen három független minősítő cég, a TÜV Rheinland, az Intertek és a VDE is kimagaslóra értékelte a képminőségét. A hajlított kialakítás előnye elméletben az, hogy így a kép szélét és közepét is azonos távolságban tárja a néző szeme elé, ami az eddigieknél kényelmesebb az emberi szem számára. A gyártó egyszerre három modell egymásba építésében is látna fantáziát, ami kétségkívül látványos végeredménnyel járna, de a 13 500 dolláros (nagyjából 3 millió forintos) árat tekintve azért valószínű, hogy még a potenciális vásárolók jó része is meg fog elégedni első körben egyetlen ilyen különleges készülékkel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés