Hirdetés

Kvázi "HDR-képes" Dell monitorok érkeztek

A Dell három olyan monitort dobott piacra, amelyek állítólag képesek a HDR tartalmak megjelenítésére, legalábbis úgymond részben, mivel egyik hivatalos szabványnak sem felelnek meg, illetve nincs se magas fénysűrűség támogatás, sem pedig local dimming háttérvilágítás. Az tehát nem teljesen tiszta, hogy a Dell által beharangozott algoritmus mennyire képes a képet feljavítani HDR10 tartalom lejátszása esetén, majd azt megjeleníteni ezeken a kijelzőkön, tekintettel arra, hogy ilyen monitort még nem teszteltünk – ugyanakkor nem a Dell az egyetlen, aki hasonló képességű kijelzőt próbál HDR-esként eladni.


[+]

Mindenesetre azt biztos, hogy az 23 hüvelykes S2318NX, a 23,8 hüvelykes S2418NX és a 27 hüvelykes S218NX tudása nagyjából egyforma. Alapjukat széles betekintési szögű, Full HD felbontású IPS panelek adják, amelyek 1000:1 kontrasztarányt, 6 ezredmásodperces válaszidőt, sRGB színteret, illetve mindössze 250 cd/m² fénysűrűséget produkálnak. A sorból egyedül az S2718NX lóg ki AMD FreeSync támogatásával (HDMI-n keresztül), amely 40 és 75 Hz között működik, a többi modell hagyományos 60 Hz-es, és nincs semmilyen adaptive sync képességük. Az egyéb szolgáltatásokkal is szűkmarkúan bántak, például az állvány állíthatósága kimerül a dönthetőségben, míg csatlakozókból az S2418NX és S2718NX modellekre kizárólag VGA és HDMI 1.4a jutott  3,5 milliméteres jack mellett, míg a legkisebben a HDMI-t a DVI váltja fel.

Az árak is elérhetőek már a Dell oldalán, eszerint a legkisebbért 209, a legnagyobbért pedig 269 dollárt kell fizetni, míg a középső modell jelenleg akciós, 199 dollár az eredeti 259 dollár helyett.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés