Hirdetés

Konyhakész Linux a külső merevlemezen

Bár olyan USB-s flash memóriákkal (jellemzően pendrive egységekkel) eddig is találkozhatott a vásárlóközönség, amelyek képesek voltak a munkaterület, illetve a szoftverkörnyezet bizonyos beállításait átvinni más számítógépekre, az amerikai LaCie hardvergyártó, illetve a Mandriva összefogásának eredményeként mostantól a komplett, kiegészítő alkalmazásokkal ellátott operációs rendszert is zsebre vághatja a felhasználó.

A Mandriva (korábbi nevén Mandrake) Linux disztribúció speciális, Globetrotter 2.0 elnevezésű változata lényegében nem más, mint egy előtelepített Mandriva Linuxszal ellátott külső, 2,5 hüvelykes merevlemez, mely bármilyen USB kapuval ellátott számítógépre rácsatlakoztatható, majd a megfelelő BIOS-beállítások után erről a meghajtóról indítható a számítógép. A hardverkiépítésnek megfelelő automatikus konfigurálás után a számítógép a beépített merevlemez tartalmától függetlenül máris használatba vehető. A Globetrotter hasznos tulajdonsága, hogy megjegyzi azoknak a számítógépeknek a paramétereit, amelyekhez egyszer már csatlakozott, így az említett konfigurációs folyamat utólag még rövidebb időt vesz igénybe.

A Globetrotter 2.0 teljesen kulcsrakész linux rendszert bocsájt a felhasználó rendelkezésére, így a disztribúció része többek között az OpenOffice irodai csomag, a Firefox böngésző, a The GIMP rajzoló és képszerkesztő program vagy a Totem médialejátszó alkalmazás. A Mandriva a kezdő linuxosokra is gondolt, így a Globetrotter 2.0-hoz részletes, jól érthető telepítési útmutatót mellékelnek, a dobozban megtalálható mindemellett egy rendszerindító CD is arra az esetre, ha a számítógép nem tud USB-s perifériáról elindulni.

A Globetrotter 2.0 40 és 80 gigabájtos tárolókapacitással kapható, előbbi fogyasztói ára 139, utóbbié 199 euró (átszámítva rendre 35 000 és 50 000 Ft).

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés