Kolink blog: microATX-es Citadel házak

A Citadel széria négy tagját nézzük végig, hogy mit tudnak, illetve miben különböznek egymástól.

Megesik, hogy gépünk összeállításánál a midi- vagy nagytornyok már túlságosan terebélyesek számunkra, de azért nem szeretnénk az ultrakompakt irányba sem elmenni. Ilyenkor jelenthetnek arany középutat az olyan microATX (és Mini-ITX) formátumú alaplapok fogadására felkészített házak, mint amilyen például a Kolink Citadel. A 412 mm magas, 200 mm széles és 396 mm mély, 4 bővítőhelyes géplak 160 mm magas processzorhűtőket, 350 mm hosszú GPU-kat, két 2,5, illetve két 3,5 hüvelykes háttértárat és sztenderd ATX-es tápegységeket tud elszállásolni edzett üveg oldallappal határolt belterében.

Kolink Citadel
Kolink Citadel [+]

A letisztult, műanyagból készült előlap bal oldalára szellőzők kerültek, innen kaphatnak levegőutánpótlást a legfeljebb hat ventilátor által keltett fuvallatok. A csomag részeként két 120 mm-es, fixen 1200 rpm-es légkavarót alapból megkapunk előre és hátra, a vízhűtések kedvelői pedig akár három radiátort (maximum két 240 és egy 120 mm-eset) is bepasszinthatnak a házba.

Kolink Citadel Kolink Citadel Kolink Citadel Kolink Citadel [+]

A tetőlap elején egy USB 3.0 és két USB 2.0 kapu húzta meg magát az audio jackek mellett, alul és felül pedig porszűrő betétek igyekeznek segítő kezet nyújtani alkatrészeink tisztán tartásában.

Kolink Citadel Mesh
Kolink Citadel Mesh [+]

A 375 mm magas, 230 mm széles és 400 mm mély, 4+2 bővítőhelyes (és szintén panorámás) Citadel Mesh azokat a felhasználókat célozza, akik számára kiemelt fontosságú a szellős beltér, hiszen a ház egész előlapját fémháló borítja, ami mögül kikandikál a két mellékelt, 120 mm-es, PWM vezérlésű léghajtó. Akik többet kívánnak munkába állítani, felülre kettőt, hátulra egyet tudnak még pluszban elhelyezni, míg radiátorból egy 240 mm-es mehet a "tetőtérbe" és egy 280 mm-es előre.

Kolink Citadel Mesh Kolink Citadel Mesh Kolink Citadel Mesh Kolink Citadel Mesh [+]

A CPU-hűtők 190 mm magasságig, a vertikálisan is beszerelhető VGA-k 345 mm-es hosszig férnek el, 2,5 hüvelykes meghajtókból pedig hármat foghatunk dologra, ha a kivágással ellátott tápkamrában található, kéteszközös kombókeretet nem számítjuk. A ház elején két USB 3.0 és egy USB 2.0 konnektort találunk a 3,5 mm-es jackek és az RGB gomb mellett, és a porszűrők ugyanott tanyáznak, mint az előbbi Citadel esetében. Azt még említésre érdemesnek tartjuk, hogy az üveg oldallap ennél a változatnál zsanéros kivitelű.

Kolink Citadel Mesh RGB
Kolink Citadel Mesh RGB [+]

A Citadel Mesh RGB az előbb taglalt modelltől mindössze annyiban tér el, hogy az elejében két 120 mm-es, ARGB-s LED-ekkel meghintett légkavaró állomásozik (egy pedig hátul), amelyekhez tartozik egy RGB kontroller is arra az esetre, ha nem a háromtűs alaplapi headert használnánk a címzéshez.

Kolink Citadel Glass SE
Kolink Citadel Glass SE [+]

A 395 mm magas, 230 mm széles és 403 mm mély Citadel Glass SE nem csupán baljára, de hálós (és fénycsíkkal feldobott) elejére is üveglapot kapott. Belső felépítés terén a Citadel Meshhez képest az első eltérés az, hogy előre már két 140 vagy egy 180/200 mm-es ventilátor is befér, továbbá felül és hátul is kibővülnek opcióink a 140 mm-es példányok támogatásával.

Kolink Citadel Glass SE Kolink Citadel Glass SE Kolink Citadel Glass SE Kolink Citadel Glass SE [+]

A második különbség, hogy eggyel kevesebb becsavarozható (2,5 hüvelykes) SSD-ben/merevlemezben gondolkodhatunk, míg a harmadik a csatlakozópanelt érinti, mivel a magányos USB 2.0 aljzat átadta a helyet egy korszerűbb USB 3.2 Type-C csatolónak.

Azóta történt

Előzmények