Hirdetés

Limitált kiadású HyperX Na'Vi SSD és memória a Kingstontól

A 2009-ben alapított, ukrán gyökerekkel rendelkező Natus Vincere (Na'Vi) csapat már számtalan sikert könyvelt el a Counter-Strike, a Dota 2, valamint a FIFA egyes epizódjaiban. A komoly eredményeket elérő együttesekre idővel a hardvergyártók is felfigyelnek, ami a szóban forgó csapat esetében sem történt másképp, így néhány másik nagyobb vállalat mellett a Kingston is beállt a Natus Vincere mögé. A különféle memóriát használó termékeiről elhíresült cég most úgy döntött, hogy a saját eszközei népszerűsítéséhez is felhasználja a Na'Vi nevet. Hasonló lépésre már láthattunk példát a múltban, gondoljunk csak a Fatal1ty termékekre.

A Kingston első körben két SSD-t és két DDR3-as memóriacsomagot jelentett be. Az 120 és 240 GB-os SSD-k gyakorlatilag a korábban már általunk is bemutatott HyperX 3K sorozat tagjainak átöltöztetett megfelelői. Ennek a köszönhetően a termékeken megjelent a sárga szín, ami mellett természetesen a csapat logója is helyet kapott. A memóriák is hasonló módon születtek, csak itt a HyperX Genesis sorozat 1600 MHz-es tagjai kaptak új külsőt. Az így megjelent Na'Vi Edition kétcsatornás, limitált darabszámú kitek 8 és 16 GB-os kiszerelésben lesznek majd elérhetők.

Előzmények

Hirdetés