Hirdetés

Beszáll a mechanikus billentyűzetek piacára a HyperX

A Kingston divíziója az IDF-en mutatta meg, milyen lesz az első klaviatúrájuk, az Alloy.

Legutóbb a 2015-ös CES-en faggattuk a Kingstont/HyperX-et arról, hogy kívánnak-e új termékvonalat felvenni a kínálatba, de akkor egyértelműen kijelentetették, hogy egyelőre nincsenek tervek erre vonatkozóan. Azóta sok minden történt, a piac az igények szerint átalakult, így a vállalatnál elérkezettnek látták az időt, hogy mégis kipróbálják magukat új terepen. A Kingston HyperX divízióján belül a mechanikus billentyűzetek piacát látták megfelelő beugrási pontnak, aminek első termékét a Tom's Hardware szerkesztői szúrtak ki az Intel Developer Fórumon.


[+]

Az Alloy névre hallgató billentyűzet az egyszerűség jegyében készült: a lehetőségekhez és a teljes kiosztáshoz képest mérete kompakt, kialakítása vékony, működéséhez, használatához pedig semmilyen szoftver nem szükséges. Kapcsolók terén a Cherry MX Blue-ra esett a választás, amit Costar stabilizátorokkal párosítottak, háttérvilágításból pedig meg kell elégedni a vörössel. Igaz, a fényerő állítható és effektekből nem lesz hiány, illetve két megadott gomb egyidejű lenyomása után felvehető és elmenthető egy "fényprofil" - ekkor csak azok a gombok fognak világítani, amelyeket a felvétel során lenyomtunk.


[+]

A billentyűket körülölelő panel alumínium, de a gombok műanyagból készültek. Kissé csalóka a kép, ugyanis a WASD és az F1-F4 gombok alapból feketék, a textúrázott felületű, piros billentyűk opcionálisak, azaz külön lehet megvásárolni - ebben a csomagban cserét megkönnyítő szerszám is van. Az Alloy-t felszerelték egy plusz USB porttal is, de sok más billentyűzettel ellentétben ez csak töltésre használható, adatátvitelre nem.


(forrás: Overclockers.ua) [+]

A HyperX 100 dollár körüli ajánlott árat lőtt be, de véleményük szerint az utcai ár inkább 80 dollár körül lesz. Tervek szerint az Alloy később elérhető lesz más Cherry MX kapcsolóval, illetve nincs kizárva, hogy RGB opció is felbukkan, ám numerikus részt nélkülöző ("TKL") kiadásban egyelőre nem gondolkodnak.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés