Hirdetés

Kiderült mikor érkezik a Windows 11

Windows 10-ről ráadásul ingyen lehet majd frissíteni, de ez a folyamat a következő év közepéig is elhúzódhat.

A Microsoft két hónapja mutatta be a Windows 11-et, amely kapcsán most előállították a hivatalos megjelenési dátummal, konkrétan október 5-ét jelölték meg. Ekkortól lehet megvásárolni magát az operációs rendszert, illetve a Windows 11-gyel előtelepített PC-ket, valamint izzítani a Windows 10-es PC-k frissítését.

Fontos kiemelni, hogy az egyes gyártók dönthetnek arról, hogy mikortól engedik a korábban Windows 10-zel eladott PC-ket Windows 11-re frissíteni. Ez azért lényeges, hogy biztosan elérhető legyenek a szükséges meghajtók, így a Microsoft ebből a szempontból türelmes lesz, de arra számítanak, hogy a következő év közepéig minden olyan rendszer megkapja a támogatást, amelynél az új operációs rendszerre való váltás realitás. A cél itt az, hogy a felhasználót ne érje kellemetlen élmény, hiszen jobb, ha egy darabig még használják a Windows 10-et, mintha egy meghajtó hiánya mellett lépnek egyel feljebb.

A Microsoft egyébként a Windows 11-et kifejezetten a játékosoknak próbálja eladni. A rendszer többek között hozza is a PC-s Auto HDR-t, illetve az PC-s DirectStorage API-t, továbbá az új Xbox applikáció rendelkezik majd Xbox Game Pass integrációval, illetve a vállalat xCloud nevű felhős játékszolgáltatását is direkten támogatni fogja. Ezek közül egyébként a PC-s DirectStorage API Windows 10 alatt is elérhető lesz, de csak a Windows 11 tárolómodellje nélkül.

Jó hír, hogy a frissítés megkönnyítése érdekében a Windows Update-en ellenőrizhető lesz, hogy az adott Windows 10-es PC készen áll-e a Windows 11 telepítésére.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés