Hirdetés

Kész a Cooler Master Cosmos házcsalád ékköve, a C700P

Nem csak felépítésben, de árában is tükröződik, hogy prémium kategóriába szánt termékről van szó.

A Cooler Master bemutatta a Cosmos házcsalád legújabb tagját, a C700P-t, amit első ízben – igaz, akkor még csak prototípus fázisban – az idei Computexen már láthattunk, most azonban bárki számára elérhető. Az ikonikus sorozat új tagja fegyverszürke és fekete színpárosban pompázik, és nehéz nem észrevenni, hiszen 651 milliméteres magasságához 306 milliméteres szélesség és 639 milliméteres mélység tartozik, össztömege pedig "szárazon" 22,2 kilogramm. Cserébe a főként acélból, műanyagból készülő, masszív alumínium fogantyút és lábakat, valamint egyedinek számító, hajlított élű edzett üveg oldallapot felvonultató monstrum képes elnyelni Mini-ITX-től kezdve az E-ATX méretű alaplapokkal bezárólag bármit.


[+]

Maga a ház a MasterConcept koncepció részeként született, ami magában foglalja a flexibilitást, ebből fakadóan az építők a komponenseiket úgy rendezhetik, ahogy szeretnék: az alaplaptálca amellett, hogy a könnyebb szerelés végett kivehető, normál pozícióban és állítva is elhelyezhető, sőt a másik oldalra is átszerelhető. Természetesen az alul elhelyezhető tápegység és a kábelezés, valamint az adattároló tálcák számára is van takaróelem. Adattárolóknak gyárilag 1 db 5,25"-es ODD, 2 db dedikált 2,5"-es és 2 db 2,5/3,5"-es HDD/SSD számára biztosítottak helyet, de az utólag megvásárolható kiegészítővel ezek száma bővíthető – az 5,25"-es tálca kiszerelésével a 2,5"/3,5"-es rekeszek száma 8 db-ig növelhető.


[+]

Ami a hűtést illeti, alapból három darab 140 milliméteres ventilátorral szerelték, ebből kettőt az előlap, egyet a hátlap mögé pakoltak. Amennyiben az összes lehetőség számba vesszük, felülre és előre három, alulra kettő, hátulra pedig egy 120/140 milliméteres szélgép fogatható fel. Vízhűtéses radiátorok is beszerelhetők természetesen, felülre 120-360, alulra 120-240, az előlap mögé 120-420, hátulra pedig 120-140 milliméteres egységekben érdemes gondolkodni. A CPU-hűtő magasságát 198 milliméterben a VGA-t 320-490 milliméterben limitálták attól függően, hogy van-e útban meghajtótálca.


[+]

Természetesen előlapi I/O panel is van, a szokásos gombok és LED-ek mellett itt kapott helyet a ventilátorvezérlő gombja, négy USB 3.0 Type-A és egy USB 3.1 Type-C, valamint két 3,5 milliméteres jack aljzat, továbbá az RGB világítás változtatására szolgáló gomb is.

A Cosmos C700P Európában október közepétől lesz megvásárolható, idehaza bruttó 116 900 forintos áron. Mint említettük, kiegészítőket is lehet hozzá vásárolni a 2,5/3,5"-es meghajtórekesz 2190 forintba kerül, a második edzett üveg oldallapot 25 900 forintért lehet beszerezni, míg az extra hűtő keretéért 2900 forintot, a hátsó panelért (ami állítva beszerelt alaplap esetén kap szerepet) pedig 3790 forintot kérnek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés