Hirdetés

Júniusban érkezik a módosított GeForce GTX 590

Korábban már beszámoltunk arról, hogy néhány nevesebb külföldi tesztoldal problémákba ütöközött a március végén bemutatott GeForce GTX 590 túlhajtása közben. A konkrét jelenség a GPU-k üzemi feszültségének 963 mV-ról 1,025 V-ra való emelésénél jelentkezett, mely után a kártyák egy pukkanás kiséretében egyik pillanatról a másikra javíthatatlanná váltak.

A korábbi történet során meghibásodott komponensek A korábbi történet során meghibásodott komponensek
A korábbi történet során meghibásodott komponensek


(forrás: SweClockers)

A jelenség akkor az egyik első béta meghajtóra volt visszavezethető, mely csak a Furmark és az OCCT terhelésszimulátorok esetében aktiválta a szoftveres túláramvédelmet. A vállalat elmondása szerint az ezután kiadott 267.85-ös WHQL driver sikeresen orvosolta a fenti problámát, aminek hála már minden program esetében aktív lett az OCP, vagyis a túlterhelés elleni védelem. Ez utóbbi technológia ugyan nem képes a kártya órajelét dinamikusan szabályozni, de képes a teljes munkamenetet felfüggeszteni, amennyiben erre a termék épsége érdekében szükség van. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a két GPU a vezérlő parancsára szüneteltetheti a feldolgozást.

A történet itt nem ért véget, hisz az NVIDIA még további óvintézkedeséket eszközölt, minek értelmében a 267.91-es WHQL meghajtónál az első körben meghatározott 963 mV-os gyári GPU alapfeszültséget 938 mV-ra csökkentette, és a korábbi 963 mV-os értékre maximalizálta a felhasználó által elérhető esetleges túlhajtás soráni emelés határát.

A most napvilágott látott információk alapján a vállalat még itt sem áll meg, és a következő hónapban egy új, 502-es jelölésű NYÁK lappal, egy hardveresen is átdolgozott megoldással fog előrukkolni. Az NVIDIA mindezidáig kerülte a teljesen digitális VRM megoldásokat, melyek ugyan költségesek, de a stabilabb feszültség értékek biztosítása mellett a nagyobb terhelést is jobban viselik. Azt egyelőre pontosan nem tudni, hogy a változás mely komponenseket fogja érinteni, de feltehetően ezzel a lépéssel a gyártó célja, hogy a változtatások után néhány gyárilag tuningolt GeForce GTX 590 is napvilágot láthasson.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés