Hirdetés

Június végén jelenik meg az NVIDIA Shield

Az NVIDIA Shield már előrendelhető, méghozzá 350 dolláros áron, de a pontos megjelenés még mindig kérdéses. A legfrissebb hírek szerint az előrendeléseket június második felében szállítja le a vállalat, míg a kereskedelmi start a hónap utolsó napjaiban valósulhat meg. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Shield júliusban lesz ténylegesen megvásárolható, és ez lényegében megfelel annak, amit az NVIDIA korábban ígért.

A termék startjához közeledve egyébként sok elemző felteszi a kérdést, hogy a Shield mit is próbál megvalósítani a Nintendo 3DS és a Sony PlayStation Vita mellett, hiszen nincsenek mögötte a nagy fejlesztők, és az efféle kézikonzolokat előadó exkluzív tartalmakról is nagyon hallgat a cég. Nos, valójában az NVIDIA annyira nem hallgat erről, csak a bukást előrejelző elemzők nem figyelnek oda a részletekre. A The Way It's Meant to Be Played partnerprogram már zömében az android játékokra figyel. Ez a PC-s játékok támogatásán is látszik, hiszen alig jelenik meg AAA kategóriás NVIDIA által támogatott cím, de Rob Csongor elmondta, hogy az Androidon 600 milliós a játékosbázis, vagyis hatszor akkora, mint a PC-n. Ráadásul a Google Play bevételeinek 76%-a a játékokból származik, és a felhasználók az idejük kétharmadát is játékkal töltik a tableteken.

Az NVIDIA Shield jövőjéről persze tényleg nehéz beszélni, hiszen koncepció szintjén hasonló volt a Nokia N-Gage és a Sony Xperia Play, illetve a Shielden kívül megannyi androidos kézikonzol létezik már. Ha utóbbiakat nem is számítjuk, azért elmondható, hogy a Nokia és a Sony megoldása nem vitte sikerre, pedig utóbbinál még az exkluzív tartalom sem hiányzott. A borúlátó elemzések pont az előbbi termékekkel magyarázzák, hogy a Shield előtt sincs túl nagy jövő. A másik oldalon viszont ott vannak a számok, amiből az NVIDIA kiindult. Az androidos játékosbázis tényleg nagyságrendekkel nagyobb mint a PC-s, továbbá nem lehet vitatni a Google Play statisztikáit sem. Ha kellő pénzt és erőforrást fektet a Shield támogatásába a vállalat, akkor a The Way It's Meant to Be Played partnerprogrammal akár exkluzív játékok is érkezhetnek a masinára.

Az NVIDIA-nál egyébként elmondák, hogy a Shield Európában is megvásárolható lesz, de arról nincs adat, hogy pontosan mikor. Egyelőre az Egyesült Államok piacára koncentrálnak, hogy minél több terméket tudjanak eladni. Ez ugye egy fontos stratégia szempont, hiszen az exkluzív játékokhoz népszerű termék kell, vagyis rengeteg Shield felhasználóra van szükség. A termék koncepciója egyébként elég jó, de az árazás szempontjából mindenképpen rezeg a léc, mivel a potenciális vásárlóbázist meg kell győzni arról, hogy az olcsóbb és exkluzív játékokban gazdag Sony és Nintendo kézikonzolok helyett az NVIDIA megoldását válasszák. Minden bizonnyal ez lesz a cég számára a legnagyobb kihívás.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés