Hirdetés

Jövőre jön az Intel, komolyabb játékra is használható grafikus vezérlője

Már az első adatok is szivárognak róla, persze egyelőre visszafogott mértékben.

Az Intel nemrég jelentette be a mobil piac belépőszintjére szánt dedikált GPU-ját, amit az alábbi cikkben részleteztünk is, de jó ideje tudni, hogy készül egy komolyabb megoldás, ami több újítást fog kínálni, és persze ehhez nagyobb teljesítményszint is társul. Ez a rendszer már a fejlesztés vége felé tart, és a következő év második felében meg is jelenik majd, hacsak nem lesz valamilyen váratlan körülmény, amit le kell reagálni. Utóbbit azért érdemes észben tartani, mert ezt a lapkát már nem házon belül gyártja az Intel. Azt még nem tudni, hogy kihez vitték, de egy bérgyártó valamelyik modern node-ján készül, ami észszerű döntés, hiszen a vállalat a saját 10 nm-es eljárásával biztosan komoly hátrányból indulna az AMD és az NVIDIA grafikus megoldásaival szemben.

A DG2 kódnevű fejlesztés az Xe architektúra úgynevezett HPG verzióját használja. Ezzel kapcsolatban megtudtuk, hogy az alapvető felépítés sokban hasonlít a fentebb linkelt cikkben taglalt LP változathoz, konkrétan az új subslice, vagyis multiprocesszor továbbra is 16 darab feldolgozóegységet fog kínálni. Van azonban változás, ugyanis megjelenik a rendszerben a sugárkövetés gyorsítását biztosító részegység, méghozzá a textúrázóblokkokra kapcsolva.

Információink szerint a skálázás elsődlegesen a shader tömbök számát tekintve történik. Ebből a blokkból a nemrég bemutatott GPU-ban egy darab található, de több kezelésére is képes az architektúra, illetve magán a shader tömbön belül hatnál több subslice is lehet. Itt persze figyelni kell a rendszer kiegyensúlyozására, mert ezek a subslice-ok közös setup motorral dolgoznak, vagyis nem lehet nagyon elszállni számuk növelésével, sokkal jobb a shader tömbök szintjén biztosított skálázás, amivel a setup motor tekintetében is hízik a lapka.

Az Intel egyébként nem kockáztat túl sokat DG2-vel, elég nagy munka lehet számukra, hogy kiszervezik a gyártást, így semmiféle extrém tokozási technológiát nem vetnek be. Szimplán egy, korábbi szinthez képest méretesebb lapkáról lesz szó, amihez GDDR6 szabványú memóriák fognak kapcsolódni. A csúcskategóriát ezzel nem is fogják megcélozni, viszont a középkategóriáig felérhetnek.

Úgy tudjuk, hogy az elsődleges fókusz a DG2 esetében is a notebookpiac, illetve az OEM-ek kiszolgálása az asztali szegmensen belül. Dobozos szinten megvásárolható VGA még nem szerepel a tervekben, de valószínűnek tartjuk, hogy ha találnának partnert ehhez, akkor nem utasítanák vissza ezt a területet sem. A fő cél azonban egyértelműen az, hogy a mobil szegmensbe szánt Intel CPU-k döntő többségéhez a gyártók Intel GPU-t vásároljanak, és ne menjenek az AMD-hez vagy az NVIDIA-hoz alternatíváért. Ennek elérésére találták ki az Evo hitelesítést, ami megköti a gyártók kezét, ha meg akarják kapni a matricát az adott notebookra.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés