Jonsbo blog: hűtsük azt a meghajtót!

A nagy teljesítményű NVMe SSD-k könnyen túlmelegszenek, aminek aztán élettartamuk látja kárát.

Egy-két év kellett csak, és a 2,5”-es SSD-ket az otthoni PC-kben szinte teljesen felváltották az NVMe interfészt használó, M.2 csatlakozóval rendelkező változatok. Kisebb helyet foglalnak, jóval gyorsabbak – a változásnak tehát csak örülni lehet. A kis méret és a nagyobb sebesség következménye viszont az erősebb melegedés, ami határozottan káros lehet; egyrészt mert huzamosabb terhelésnél csökkenhet az adatátvitel sebessége (bár ez kevésbé érezhető), másrészt pedig rövidül az élettartam.

Nem véletlen, hogy a jobb alaplapokon legalább egy, de inkább több M.2 foglalat már saját hűtőbordával érkezik, ezek azonban nem mindig elegendő teljesítményűek, úgyhogy sok cég foglalkozik utólag felszerelhető bordák gyártásával. Közéjük tartozik a processzorhűtők területén már nagy sok tapasztaltra szert tett Jonsbo is.

M.2 Grey
M.2 Grey (forrás: Jonsbo) [+]

A Jonsbo alapvetően négyféle formatervvel dolgozik, melyek esetenként többféle színben is elérhetőek. A legegyszerűbb a 17,4 mm magas M.2 Grey hűtő, mely a visszafogottság jegyében készült, és felső, széles lapja miatt még szinte bele is olvad a környezetébe. A borda maga külön kerettel és többféle vastagságú hővezető lapkával érkezik, így a legtöbb SSD-re problémamentesen felszerelhető.

M.2-2 ARGB
M.2-2 ARGB (forrás: Jonsbo) [+]

Nincs elfelejtve az sem, aki világítós házbelsőben gondolkodik: az M.2-2 család nekik készült. Két változata, az M.2-2 ARGB és az M.2-2 Color nevében is mutatja, hogy mi az eltérés közöttük: az előbbi vezérelhető, az utóbbi szimpla színes világítást kapott. Rögzítésük egyszerűbb, mint az előző változaté, hiszen az M.2 foglalat csavarja az, ami gondoskodik a leszorításukról. Ezek a modellek kicsit magasabbak, mint az M.2 Grey, 19,3 mm-es helyet kell nekik biztosítani.

M.2-4
M.2-4 (forrás: Jonsbo) [+]

Akkor sincs minden veszve egyébként, ha valami miatt nincs ennyi hely szabadon az M.2 foglalat felett: az M.2-4 szintén RGB-s fényeket kínál, viszont csak 17,6 mm magas. Rögzítése keretes megoldású, tehát nem csak az M.2 foglalatra hagyatkozik, így alulról és felülről is hűti az SSD-t, tehát kétoldalas modellekhez jobb választás is lehet.

M.2-3 - itt szürkében
M.2-3 szürkében (forrás: Jonsbo) [+]

Végül, de nem utolsósorban a negyedik változat az M.2-3, ami piros vagy szürke színben kapható. Az M.2-4-hez hasonlóan itt is keretes a rögzítés, viszont a hullámos felső lemezzel együtt mindössze 9,6 mm magas, tehát szinte mindenhol elfér. Cserébe viszont le kell mondani a színes fényekről – valamit valamiért.

Azóta történt

Előzmények