Hirdetés

Jönnek a Samsung Neo QLED tévék Magyarországra is

A vállalat 8K és 4K modellekkel is bővíti hazai kínálatát.

A Samsung az év elején a CES kiállításon mutatta be az idei évre szánt új televízióit, köztük pedig természetesen a felső kategóriába tartozó Neo QLED készülékekről is lerántották a leplet. Így már lehet tudni, hogy ezek között idén is lesznek 4K és 8K felbontású termékek, kicsi (43") és nagy (85") méretben egyaránt.


[+]

A készülékek a cég okostévé rendszerének legfrissebb verziójára épülnek, ennek részeként külön felületen kezelhetők az NFT-k, így a digitális alkotások kiváló minőségben tekinthetők meg, illetve minden hozzájuk kapcsolódó adat is könnyedén elérhető. Emellett a filmrajongók számos streaming szolgáltató kínálatából választhatnak, a 2022-es televíziókon már a megjelenéskor letölthető lesz az ikonikus filmeket és közönségkedvenc sorozatokat felvonultató HBO Max alkalmazás is, amely március 8-án érkezik Magyarországra. Ha pedig többen osztoznának a képernyőn, az Osztott képernyőfunkció segítségével egyszerre több tartalom is megjeleníthető, így senki sem marad le az élő közvetítésekről.

Emellett a termékek megkapták a szintén házon belül készülő, továbbfejlesztett Mini LED háttérvilágítási eljárást, amely a korábbinál jobb HDR megjelenítést szavatol elméletileg. Azt is lehet tudni, hogy mikortól lehet majd megvenni őket: a készülékek március 14-től előrendelhetők és április 11-én válnak elérhetővé, az áruk viszont egyelőre nem ismert.

 

Előzmények

Hirdetés