Hirdetés

Jelentős sebességnövekmény az Overdrive 4 segítségével

A videokártyákat gyártó cégek általában nehéz helyzetben vannak, amikor termékeik túlhajtása kerül szóba. A gyártók hivatalosan nagyon sokáig szinte tabutémaként kezelték a grafikus kártyák bármilyen módszerrel történő túlvezérlését, tulajdonképpen teljes joggal, hiszen a legtöbb esetben piaci érdekeikkel ellentétes a termékekben szunnyadó tartalékok kihasználása. Egyes cégek azonban időközben rájöttek, hogy a gyárilag támogatott – ésszerű keretek közt zajló – túlhajtás nem is olyan rossz reklám, ennek alapján a kanadai ATI Technologies nagyjából a Radeon 9800XT csúcskártyák megjelenésével egyidőben belecsempészte WHQL minősítésű Catalyst meghajtócsomagjába a túlhajtásra szolgáló Overdrive panelt.

Az Overdrive azonban nem működött minden ATI videokártyával, ráadásul a fejlesztők talán kissé túlzott óvatosságának köszönhetően csak a GPU órajelét engedte emelni, azt is csak igen szerény mértékben. A márciusban megjelenő Catalyst 5.3 meghajtóval debütáló Overdrive 4 panel kiküszöböli ez utóbbi csorbát; lényegesen nagyobb mozgásteret ad a nagyobb teljesítményre áhítozó tulajoknak azáltal, hogy immár a kártyán lévő memória órajelét is engedi emelni. Az arányok is változtak a korábbihoz képest; a maximális órajelhatár ugyanis alapvetően a kategória következő (erősebb) tagjához képest alakul, méghozzá úgy, hogy a lassabb kártya órajeleit az „egy kategóriával” gyorsabb kártya hivatalos órajele, és a saját órajele közötti különbség 75 százalékával lehet megemelni.

A hírforrásul szolgáló techPowerUp! példaként az X800-as kártyát említi (az X800 Próval összehasonlítva), melynek gyári órajelei 400/350 MHz, melyek az Overdrive 4 segítségével maximálisan 456/425 MHz-re emelhetők [(400 + (475-400) * 0,75), illetve (350 + (450-350) * 0,75)].

Sajnos a hírek szerint az új Overdrive sem lesz kompatibilis minden ATI kártyával, mint ahogy az is valószínűsíthető, hogy a 75 százalékos arány esetenként nem vonatkozik bizonyos kártyatípusokra (XT és XT PE modellek). A forrás szerint az Overdrive 4 működésének feltétele a kártyán lévő, digitálisan aláírt „SecureBios”, illetve a GPU-ba integrált hőszenzor.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ATi

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés