Hirdetés

Rágyúr az Android játékok támogatására a Broadwell

Az Intel a Broadwell kódnevű lapkával bizonyítja majd a piac számára, hogy a CES-en prezentált Dual OS koncepciót, és ezzel az Android támogatását komolyan gondolják. A legtöbben szkeptikusak az efféle megoldásokkal kapcsolatban, hiszen lényegében ugyanez a BlueStacks számára nem jött be, de ez részben a hardverekre is visszavezethető. Az Android egy Windowstól jelentősen eltérő környezet, így olyan dolgokat igényelhet a programok megfelelő működéséhez, amit a Microsoft operációs rendszere nem. Többek között a Google az OpenGL ES API támogatását kéri, és erre építenek az androidos fejlesztők is.

Sajnos a legtöbb androidos játékban olyan funkciókat is igényelnek, amelyek a Windowshoz szabott hardverekben nem feltétlenül találhatók meg. Ilyen például az OpenGL ES 3.0-s API által megkövetelt ETC textúratömörítés, illetve ennek az ETC2 és az EAC kiegészítései. Az ETC alapvetően emulálható, vagyis jobban mondva a kódolt textúra átkonvertálható olyan formátumba, amit az IGP elfogad, de ez időigényes, így a legjobb eredmény mindenképp a natív támogatással érhető el. Az érkező, Broadwell kódnevű lapkával az Intel ezt meglépi, és ezzel már a Dual OS is kezd értelmet nyerni, hiszen a cég a hardver fejlesztésénél előtérbe helyezi az androidos fejlesztők igényeit. Az OpenGL ES 2.0 alapvető problémájára is gondolnak, így a Gen8-as IGP azt a pufferformátumot implementálja, amelyet az Androidra elérhető játékok többsége támogat.

Bár a Dual OS koncepcióban az Android a Windows operációs rendszeren fut amolyan virtualizált környezetben, a hardver elérése mégis elég hatékony lehet az Intel fejlesztéseivel. Magán az „Androidot a Windowsra” elképzelés értelmén továbbra is lehet vitázni, de technikai szempontból elmondható, hogy a Broadwell minden porcikájában ehhez a koncepcióhoz készül, tehát a Dual OS sikere nem a megfelelő hardveres tudás hiányán fog múlni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés