Hirdetés

A negyedik negyedévben emeli árait az Intel

A változás már nem csak pletyka, a cég is elismerte, hogy lépniük kell.

Az előző hónap közepén vetettük fel, hogy ősszel áremelésre készülhet az Intel, amit most a vállalat ténylegesen elismert, méghozzá az aktuális negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámolóján.

A cég szerint az áremelést a negyedik negyedévben ejtik majd meg, de ezen belül pontosan nem határozták meg, hogy mikor, és azt sem tudni, hogy ez hogyan fogja érinteni az egyes termékeket.

Ha bárki Intel hardver vásárlását tervezi a közeljövőben, akkor talán érdemes lehet megfontolni a harmadik negyedéves beszerzést, megelőzve ezzel az áremelést, de persze ez kockázatos lépés is lehet, mert nem tudni előre, hogy minek mennyit változik majd az ára.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés